Krebsz János: Öregezés
Új szó a kriminalisztikában. Szokás szerint először a bűnöző elemek kezdték nem sok nyelvi fantáziával használni, aztán lassan átszivárgott a nyomozók, rendőrök szókincsébe. Így gazdagodik a magyar nyelv. Fiatal emberek bandába szerveződnek, és öreg emberek javait erőszakosan elveszik. Semmi új nincs benne.
Történelmi, irodalmi emlékeket tudnék kultúrpolitikus hévvel sorolni, hogy mennyire bevett cselekmény volt ez korábban is, akár trónöröklésről volt szó, akár a fukar parasztember leszármazottai gyorsították az öröklést. Vagy annak a fiatalon fölmerülő életélvezeti igazságnak a megvalósításáról is megemlékezhetünk, amelyet Dosztojevszkij ragadott meg Raszkolnyikov személyében, miszerint mennyivel hasznosabban működtethetők az anyagi javak egy fiatal ember kezében, mint egy öregében, aki semmit sem kezd velük, csak őrizgeti a ládájában.
Ezek a mostanság elszaporodó „öregezős" bűncselekmények mégis hordoznak új elemeket, amelyek csak korunkra jellemzőek. Egyrészt szaporodik a számuk, ami a kriminalisztikában jártasabbakat arra a következtetésre jogosítja, hogy (már megint) növekedik az általános szegénység, azaz a legális csatornákon egyre nehezebb pénzhez jutni, s ugyanezt a következtetést erősíti visszafelé, hogy nem gazdag uzsorások vagy nagyobb vagyont felhalmozott élemedett korú honfitársak a kárvallottak. A szegénység-övezetekben a nyugdíjfizetés napja körül szaporodnak az erőszakos cselekmények. Olyan területeken, ahol az átlag alatti nyugdíj, a minimálbér felével felérő pénzösszeg már vagyonnak számít, beosztással, kicsi igényekkel egész hónapot lehet belőle élni, s egy három-négyfős társaságnak is elég egy görbe, kocsmázós estére. Sőt, ezek a régi vágású öreg emberek még/már nem bíznak a kártyás, folyószámlás banki készpénzkímélő megoldásokban, bankókban tartják otthon több rejtekben egy egész koporsó, sokszor egy komplett temetés árát.
A kigyúrt, energiától duzzadó fiatal emberek általában rátörik az öregekre az ajtót az éjszaka közepén. Az álmából fölriasztott öregemberre jól ráijesztenek, és akkor az félelemtől reszketve átadja a pénzt. Egyszerű.
Az ijesztgetés legbeváltabb eszköze a verés. Bottal, vasrúddal, hogy még komolyabbnak tűnjön. Ha csont is törik, akkor nagyon meg szoktak ijedni az öregek. Amolyan üzemi balesetnek, kockázati tényezőnek tekinthető, hogy a bántalmazottak néha belehalnak az ütlegelésbe. Pedig a fiatalok nem akarták megölni, sőt előre megfontolt szándékuk sem volt (a későbbiekben ezt jól lehet ismételgetni a bíróságon).
Cifrázhatnám még a kérdést a politikai pártok véleményével, amelyek természetesen oldalfüggő módon védik a mundér becsületét, avagy rasszista módon bűnbakot keresnek, netán a nyugdíjrendszer anomáliáinak végleges megoldását látják az öregek számának mérséklésében, amely egyben az egészségügy bizonyos feszültségeinek enyhítésében is közrejátszhat.
Inkább csak, öregedő hazabeszéléssel, annyit mondok, hogy nagy méretekben közelítünk Raszkolnyikov bűnös nézeteihez, s a bűnt követi a bűnhődés, amíg emberek vagyunk.