facebook cover


Szőcs Levente: Hangadók


Array ( [0] => SzocsLevente.png [foto] => SzocsLevente.png )
-A A+

A napokban rábukkantam Cristi Danileţ sztárbíró egy tavaly augusztusi írására, amelyet közvetlenül azután tett közzé, hogy az igazságügyi miniszter nyilvánosságra hozta az igazságügyi törvények módosítására tett javaslatait. A cikk 14 pontban véleményezi a javaslatokat, és többségükkel egyetért. Még a bírák és ügyészek anyagi felelősségének szigorításával is (11. pont a Danileţ cikkében).

Amivel határozottan nem ért egyet, az a bírák és ügyészek függetlenségének korlátozása. Konkrétan Tudorel Toader szaktárcavezető azt szerette volna, hogy a bírák és ügyészek fegyelmi ügyeiben eljárni hivatott Igazságszolgáltatási Felügyelet az Igazságügyi Minisztérium fennhatósága alá kerüljön. Az előbbi megfogalmazás – miközben általában ezt használja a sajtó – nem teljesen pontos, hiszen a bírák és ügyészek fegyelmi ügyeiben a döntés joga a Legfelső Bírói Tanácsé (CSM), igaz, hogy ezt a döntést az Igazságszolgáltatási Felügyelet készíti elő. Ilyen módon, aki ezt az utóbbi felügyeletet ellenőrzi, ugyan nem tudja megakadályozni egy ügyész vagy bíró felelősségre vonását, ha már az illető ügye a CSM elé került, viszont megakadályozhatja például egy dosszié napirendre kerülését. A javasolt változtatás ezért rendkívül fontos, és helyes volt azzal kapcsolatban politikai ellenőrzésről beszélni.

A másik, Danileţ által kifogásolt pont (a 7-es számú) az ügyészek függetlenségét érinti. Erről a következőket írja: ha egy felettes ügyész nemcsak törvényességi alapon, hanem megalapozatlanság miatt is felülbírálhatja a büntetőeljárást vezető beosztottja döntéseit, „nem beszélhetünk az ügyészek döntési függetlenségéről, ahogyan azt Romániában, először 2005-ben törvénybe iktatták”. Fontos megjegyeznünk, hogy az egyébként polgári jogra szakosodott sztárbíró a kritikáját azzal vezeti fel, hogy „nem igazán értek hozzá, de azt hiszem, hogy...” Az óvatossága nem volt fölösleges, hiszen mint arról korábbi cikkemben már írtam, a büntetőeljárási törvénykönyvben már 2010 óta szerepel az a rendelkezés, amelyet most az ügyészek döntési függetlensége korlátozásaként állít be. A 328. cikkben szó szerint az áll – ismétlem: hét teljes éve fogadták el –, amit Danileţ újításként kifogásol.

Összegezve tehát: az eredeti javaslatokkal kapcsolatos két lényeges fenntartás közül az egyik okafogyottá vált, miután az igazságügyi minisztérium elállt tőle, a másikról pedig kiderült, hogy megalapozatlan. Annyira megalapozatlan, hogy egy felületes keresésre rábukkantam olyan szövegre, amelyben például az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) pozitívumként hivatkozik arra, hogy a felettes ügyész a megalapozottság szemszögéből is ellenőrizheti az eljárást vezető ügyész döntéseit, a 328-as büntetőeljárási cikk értelmében.

Ha az olvasó veszi magának a fáradtságot, hogy kimásolja Cristi Danileţ fent hivatkozott cikkének bármelyik részét, és beilleszti a Google keresőbe, láthatja, hogy se szeri, se száma az odalaknak, amelyek idézik, hivatkoznak rá, terjesztik – kezdve az egyszerű blogoktól az olyan mérvadó és olvasott portálokig, mint a Hotnews vagy az Adevărul. Cristi Danileţ véleménye egyike azoknak – és mindössze néhány ilyen van –, amelyek segítségével egy bizonyos politikai és médiakör „megadta a hangot” az igazságügyi törvények módosítása kapcsán. Akinek vajmi kevés köze van a nyilvános kommunikációhoz, nagyon jól tudja, hogy ez mennyire fontos. Kialakul egy paradigma, amiből aztán, történjen bármi, nagyon nehéz kilépni.

Ahhoz, hogy valaki képes legyen megváltoztatni a véleményét egy adott kérdésben, vagy relatíve hosszú idő kell, vagy olyan gyakorlat, amelyet csak nagyon kevés szakma gyakorlása közben szerez az ember. Noha az újságírás például ilyen, bizony gyakran láthatunk ordító példákat arra, hogy zsurnaliszták is képtelenek elfogadni egy-egy hipotézisük cáfolatát, hiába követelnék meg azt a tények. Elég, ha Donald Trump győzelmére gondolunk, amit sokan nemhogy előre jelezni nem voltak képesek, de utólag is nehezen tudták megemészteni.

Visszatérve az igazságügyi törvényekre, a „paradigma” az oka, hogy a „hangadók” az ügyészség politikai ellenőrzéséről beszélnek azután is, hogy az elfogadott törvényszövegből kikerültek azok a részek, amelyektől korábban ők maguk féltették az ügyészek függetlenségét. És szintén a „paradigma” az oka, hogy sokan ugyanolyan őszintén kétségbe tudnak esni, a konkrétumokra már nem támaszkodó felhívások hatására. Pedig, miközben a módosítások elfogadása szerintem is vethet fel kérdéseket, akár alkotmányossági problémákat is, de azt az állítást, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége veszélyben volna, jelen állás szerint semmi nem támasztja alá.

P. S. Az elsők között voltam, akik a szociálliberális kormány illiberális törekvéseire felhívták a figyelmet, és még a nyáron is úgy gondoltam, hogy a kormánykoalíció a román társadalom vagy a külföldi partnerek részéről érkező bírálatoktól függetlenül véghezviszik az igazságszolgáltatás bedarálását célzó terveiket, de tévedtem: nem ez történt. Ha majd megtörténik, akkor arról írok.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik