A legutóbbi választások óta eltelt valamivel több mint egy év alatt a harmadik Dragnea-kormányt iktatta be a parlament. Az előző kettőt maga Liviu Dragnea pártelnök menesztette. A politikai elemzők szerint a Vasilica Viorica Dăncilă vezette kormány sem lesz hosszú életű, noha a miniszterelnök asszony és csapata itt-ott kiigazította, módosította a szociáldemokraták és a liberális-demokraták közös kormányprogramját, s derűlátóan 2020-ig tervezett.

Aki arra számított, hogy a választási kampányból eredő és populizmusba hajló programot – megragadva a lehetőséget, s tanulva a tapasztalatokból – a valósághoz igazítják, az tévedett. Módosítottak rajta ugyan itt-ott, ám anélkül, hogy változtattak volna; illetve változtattak néhol, ám anélkül, hogy módosult volna az alapelv: hazudjunk hihetőt és szépet, mert a remény visz tovább.

A kormányprogram módosított változata továbbra is inkább tudományos-fantasztikus utópiára hasonlít, mintsem szakemberek által kidolgozott és megvalósítható akciótervre. Lesz itt adócsökkentés és béremelés, nyugdíj növekedés. Legfennebb többet fizetünk a fiskusnak, s a fizetésünk, nyugdíjunk vásárlóértéke csökken! De kit zavarna ez, ha egyszer előírja a kormányprogram, hogy „az állam elsődleges feladata  gondját viselni az állampolgárainak.”

Ez az előírás még annál is megnyugtatóbb, mint az, hogy az állam további feladata, hogy az ország egész területén megteremtse és fenntarts a víz- és csatornahálózatot, az iskolákat, a kórházakat, az úthálózatot, azaz a kelet-európai ember által hét évtizede álmodott földi paradicsomot.

S mi lehet fontosabb feladat a hirtelen ránk hozott Kánaánban, mint kiteljesíteni a kulturális stratégiát, amely így kiterjed az épített örökség megőrzésére is.

Nem maradhatott ki az oktatás sem. A Dragnea–Dăncilă-kormány, a Dragnea–Grindeanu-kormányhoz, illetve a Dragnea–Tudose-kormányhoz hasonlóan oktatási reformtörvényt készít. Egy kis szerencsével az előző kormányokkal ellentétben bele is foghat a nagy reformba, sőt össze is kötheti egy másik jelentős gond, a demográfiai probléma megoldásával. Noha vitatkoznék azzal a megállapítással, hogy a népmozgási katasztrófa oka az iskolaelhagyás lenne (az inkább az országelhagyás számlájára írható), sok sikert kívánok hozzá. És ezúttal is megkockáztatom: a kréta körüli gondok megoldását nem annyira egy sokadik reformkezdeményezés segítené elő, inkább a már elfogadott törvény alkalmazása: a GDP 6 százalékát az oktatásnak kellene juttatni a költségvetésből, s a pedagógusok fizetésének is nagyobbnak kellene lennie a Bivalyröcsögei Polgármesteri Hivatal takarítónőjének vagy sofőrjének a fizetésénél.

Ami biztosan megvalósul a kormányprogramból: a nemezetvédelemre továbbra is a nemzeti össztermék 2 százalékát fordítják. Ezzel biztosítják az Amerikai Egyesült Államok barátságát, illetve Klaus Iohannis államfő nyugalmát.

Fölösleges volna bővebben, behatóbban foglalkozni a kormányprogrammal. Az ugyanis – akárcsak korábban mindig – holt betű marad vagy a visszájára fordul. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, aki feladatánál fogva megelőzött a program tanulmányozásával, pontosan fogalmazott: mintha két sör elfogyasztása közben írták volna! Helyes! Csakhogy mintha az ellenzék is másnapos lenne Romániában.

Látja ezt Liviu Dragnea is, és elnézően mosolyog az RMDSZ kritikáit hallva. Nagyon helyes! – bólogat, és megerősíti: tárgyalni kíván a magyarokkal. A józan tárgyalás lehetősége – gyanítom – a legtöbb, amit kívánhatunk magunknak. Talán sikerül mégis kieszközölni a decentralizációt és érvényt szerezni a szubszidiaritás elvének, ami négy évvel korábban már megvalósulni látszott, s ami ma mégis oly távolinak tűnik.

Ami pedig Viorica Dăncilát illeti, látszik rajta, még halvány ibolyája sincs, mire vállalkozott. Az már ma bizonyossá vált, hogy mégis beírta magát a történelemkönyvekbe: ő Románia első miniszterelnök asszonya. Ez is valami.