facebook cover


Pengő Zoltán: Szeretetről és politikáról


Array ( [0] => [foto] => )
-A A+

Ugye, te nem szereted Orbán Viktort? – szegezte néhány nappal a magyarországi parlamenti választások előtt a kérdést anyámnak egyik szomszédasszonya, akit idős korára, kilencvenegynéhány évére való tekintettel rendszeresen látogat, segít neki háztartási teendőiben. A dolog előzménye az volt, hogy anyám, vélhetően némi éllel, azt tudakolta tőle, nem unja-e még a konyhában a rádióból, a nappaliban pedig a televízióból szakadatlanul harsogó választási propagandát.

Ha kilépünk a felületes és őszintétlen hétköznapi kommunikáció kereteiből, a kérdés értelmetlenné válik, hiszen a szeretet egy mélyen személyes érzelem, amely a másik lény valós és mély ismeretén alapul, s mint ilyen kizárja, hogy tárgya egy olyan egyén legyen, kivel semmiféle személyes kontaktusunk soha nem volt, róla csupán manipulatív céllal megfogalmazott üzenetek értek el minket, legyenek azok pozitív vagy negatív tartalmúak. Választópolgárként szimpatizálhatunk egy politikussal, rajonghatunk érte, felnézhetünk rá, isteníthetjük, a legrosszabb esetben akár szerelmesek lehetünk bele, a szeretet szó azonban semmiképp nem írhatja le pontosan a hozzá való viszonyulásunkat.

Anyám azonban nem a kérdés értelmezhetetlen volta miatt nem válaszolt röviden, igennel vagy nemmel, hanem azért, mert Orbán Viktorról való vélekedése ambivalens, egyetlen szóval ki nem fejezhető. Anyám feltétlen híve a magyar miniszterelnök azon álláspontjának, hogy a tömegesen érkező, ellenőrizhetetlen migránsok nem szívesen látottak Magyarországon, s a jelenlegi helyzetben műszaki határzárral, köznyelven kerítéssel kell őket távol tartani. Anyám nem idegengyűlölő, a románokkal is egész jól megvan, persze azért a magyarok közelebb állnak a szívéhez. De nem tartozik azon szalonhumanisták közé sem, akik még nem láttak hús-vér muszlimot, de azért ismeretlenül is a keblükre ölelnék a Maghreb-régió és a Szubszaharai Afrika minden lakóját, sőt, valamennyi szírt, kurdot, palesztint, pastut és rohingyát is, akik szerint nincs összefüggés az iszlám és az Európát sújtó merényletsorozat között. Nem a keresztény Európát félti habzó szájjal, egyszerűen tart az idegenektől, főleg ha azok sokan vannak, s kulturális hátterük nagyban különbözik az övétől. Megértem, s nem azért, mert a fia vagyok.

Anyám ugyanakkor, noha nem minősül értelmiséginek, gondolkodó ember, s mint ilyen, gyanús neki, hogy minden rosszért a világban Soros György lenne a felelős. Gyanítom, azt sem igen hiszi, hogy ő szervezné a globális migrációt, mintha önmagában az, hogy havi 80 dollárnál többet nem tudsz megkeresni, tüzérségi találat érte a házadat és az utcádban már négy szomszéd megsebesült, nem lenne elég ok arra, hogy útra kelj boldogabb tájak felé. Meg aztán anyámtól távol áll bármiféle rajongás, a politikusokhoz pedig – határon innen és túl, nemzetiségtől és ideológiai álcától függetlenül – kifejezetten szkeptikusan viszonyul. Gyurcsánynak azért kivételezett helye van a lelkében, őt szánalmas idiótának tartja. Ezt is megértem, s nem azért, mert a fia vagyok.

Anyám alapvetően a szkepticizmusa miatt nem szavazott április 8-án. Persze, nem is tehette volna, mert nem magyar állampolgár. Annak született, de mivel vagy 70 évet leélt úgy, hogy nem volt az, s hivatalos bizonylat nélkül sem érezte magát kevésbé magyarnak, nem látta értelmét a visszahonosításnak. Anyám pragmatikus lélek, bár biztosan vannak, akik szerint inkább arról van szó, hogy nem elég jó magyar.

Mindezeket, persze más szavakkal, közölte a szomszédasszonyával. Ha ezt az anyaországban teszi, akkor szomszédasszonyának, aki lelkes rajongója Orbánnak, az ajtaja jó eséllyel örökre bezáródott volna előtte, örülhetett volna, ha a lépcsőházban foghegyről ráköszön. De anyám és szomszédasszonya egy nagyváradi tömbházban élnek, s igen sok, anyaországi nemzettársuktól eltérően, a lelki egészségnek azon fokán állnak, ahol az ember a barátait nem annak alapján választja meg, hogy az melyik pártra nyomja vagy éppenséggel nem nyomja a pecsétet. Valószínűleg úgy gondolják, hogy az egymás közelében leélt öt évtized, az, hogy odafigyelnek egymásra, hogy nem közömbös számukra a másik hogyléte, jólléte, sokkal fontosabb, mint az, hogy szeretik-e Orbán Viktort. Vagy Vona Gábort. Vagy Karácsony Gergelyt. Vagy Szél Bernadettet.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik