Kétszer is nekifutottam a mondatnak: „A vasárnapra tervezett marosvásárhelyi békés autonómiatüntetés a részvételi demokrácia egyik formája, az a célja, hogy az erdélyi magyarság Románia vezetésének és a nemzetközi közösségnek egyaránt jelezze igényét az autonómia különböző formáira – jelentette ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Bukarestben".

Azonnal arra gondoltam, érdemes a részvételi demokrácia és az utcai felvonulások összefüggéseit kissé szemügyre venni.

Nekimentem a kézikönyves polcnak, s felütöttem előbb a Szókincstárat a tüntetésnél. „Tüntetés (fn): tiltakozás, demonstráció, megmozdulás, manifesztáció (id)". A tiltakozást hanyagoljuk, annyi azért világos, gondolom, hogy a szervezők meg akarnak mutatni valamit. Erre pedig a demonstráció és rokonai alkalmasak. „Demonstráció: 1. bemutatás, szemléltetés. – 2. tüntetés. – 3. kat. erővel végrehajtott, az erőt látványosan szemléltető felvonulás, gyakorlat. A pol.-i fenyegetés eszköze." (Kislexikon)

A definíciókat olvasva adja magát, hogy a demonstrációhoz legalább két dolog kell: erő, amit demonstrálhatunk, és valaki, akit politikailag fenyegetni tudunk. Az első felét inkább kommentár nélkül hagynám (nem akarom kockáztatni, hogy kishitűnek vagy hasonlónak nevezzenek), a másodikkal kapcsolatban viszont kénytelen vagyok felidézni, hogy a bukaresti vezetőkben éppen a napokban keményedett meg jócskán az önérzet. Még Németországnak is odamondogattak – elképzelhető, hogy éppen „maroknyi székelytől" fognak megijedni? (Bizonyoson! – mondaná erre megboldogult nagymamám, akiben szintén székely vér folyt, csak ez a hanglejtéséből nem mindig derült ki, miután az ősei valamelyik tatár- vagy törökjárás után felkerekedtek, és meg sem álltak Kalotaszegig.)

A „demonstráló" kitérő után visszatérünk a részvételi demokráciára, óvatosan, megint csak a szótárra támaszkodva. „Demokrácia <gör.>: népuralom; a legáltalánosabb értelemben az államok v. kisebb közösségek pol.-i akaratképzésének olyan formája, amelyben a nép v. a közösség az elhatározását az összesség döntését jelentő többségi szavazattal hozza meg. Tört.-ileg számos formája ismeretes".

Félreértés ne essék (mint ahogy gyakran esik): „akaratképzésen" vagy „elhatározáson" nem olyasmit kell érteni, hogy autonómiát akarunk, még kevésbé, hogy szeretnénk, ha autonómiánk lenne – hanem az ezekről való döntést. Ilyenformán: „Székelyföld holnaptól autonóm lesz". Case closed – jöhet a következő! Ahogy például a részvételi demokrácia kapcsán sokat emlegetett Svájcban mindegyre döntenek a népszavazásokon mindenfélékről.

„Münk" is gyakran nyilvánítjuk ki az akaratunkat, de lássuk be, a svájciak jobban csinálják: ugyanarról még egyszer csak akkor nyilvánulnak meg, ha meggondolják magukat. (Megérne egy külön eszmefuttatást, hogy milyen is az, amikor részletekben kiáltják ki az autonómiát...)

Tágabb értelemben persze a részvételi demokráciának része lehet az utcai megmozdulás, erre aktuális példa az Occupy Mozgalom. De nem ez a helyzet az autonómiakövetelésekkel. És feltehetően Toró T. szándéka sem elméleti okoskodás volt, hanem ennek éppen az ellentéte: azt sugallni, hogy a vásárhelyi tüntetésnek praktikus haszna van.

Ha az olvasó mégis úgy gondolja, hogy a március 10-i „demonstráció" ilyen értelemben a részvételi demokrácia része, akkor menjen el Marosvásárhelyre, ott a helye. Azért, még egyszer, az illúzióit jó lesz otthon hagynia. „Akaratképzés" ott legfeljebb arról születik, hogy a résztvevők egyenesen hazamennek, vagy tesznek esetleg egy kitérőt. Természetesen jó mulatság... stb. lesz.

P. S. 1. Vajon Toró T. nem azért szeretett bele a részvételi demokráciába, mert már nem képviselő, és néha frusztrálónak érzi szavazóként részt venni a képviseleti demokráciában?

P. S. 2. (Komolyra fordítva) A lakosság többsége ma elutasítja az autonómiát, a román pártokat pedig csak annyira lehet hibáztatni, amiért nem hajlandók politikai harakirit elkövetni, mint a német vagy a finn politikusokat, amiért nem támogatják a választóik által elutasított schengeni bővítést. És apropó: a részvételi demokrácia valamiképpen ellentéte a képviseletinek. És mióta az utóbbi meggyengült Romániában, a választási rendszer változása nyomán, egyre több a populista képviselő a törvényhozásban. Szóval hajrá, van ezen a pászmán mit keresni: a romániai magyaroknak csak jó lehet, ha mindenféle fundamentalista őrültek rohangálnak a parlamentben!