„A múlt kiesett hatalmunkból, a jövő urai vagyunk!” Széchenyi híres mondását jutathatta sokunknak eszébe Victor Ponta ama kijelentése Budapesten, az MSZP évértékelőjén, hogy a múlt sérelmeit meg kell haladni és a közös jelen és jövő felé kell tekinteni mindkét országnak.

Még ha a Fidesz ellenségesen viszonyult is a román miniszterelnök látogatásához, mindenképpen jól tette, hogy végül sikerült távol tartani a nagygyűlés helyszínétől a nevéhez köthető békemenet tüntetőit. Ezzel elhárította azt a gyanút, hogy a magyar kormánypárt ellenségesen viseltetik egy hivatalosan is stratégiai partnerének tekintett szomszédjával. (Pár nappal előbb Martonyi külügyminiszter is emlegette a stratégiai partnerséget!) Ráadásul egy olyan országgal, ahol a legnagyobb számú magyar kisebbség él, amelynek sorsán javítani szeretne.

Ám a javítás nem megy a sajtóban közölt üzengetésekkel, még kevésbé a másik fél sorozatos elmarasztalásával vagy éppen szidalmazásával. Csak a közvetlen párbeszéd, a problémák higgadt kibeszélése, a kölcsönös tisztelet és engedmények vezethetnek valós eredményre.

Márpedig az elmúlt években a két ország vezetői közt alig voltak ilyen találkozók. S ez elsősorban a fideszes politikusokon múlott. Emlékezzünk csak: a Tăriceanu miniszterelnökségekor meghonosodott közös kormányülések folytatását is Budapest mondta le, már azzal, hogy nem adott konkrét választ az ezzel kapcsolatos román megkeresésre. Pedig ezeken a találkozókon a gazdasági vagy a határlebontási kérdések mellett sok mindent meg lehetett beszélni, akár azt is, hogy milyen alkalmakkor énekelhetjük Erdélyben közterületen (például Kolozsvár vagy Szatmárnémeti főterén) a magyar himnuszt, vagy van-e értelme Bukarestben magyarul reklámozni a székely kürtőskalácsot.

Minderről Markó Béla tudna többet mesélni, hisz ő miniszterelnök-helyettesként több közös kormányülésen is jelen volt. Most már jól látszik, milyen károkat okozott a két ország kapcsolatában (és ezen át az erdélyi magyaroknak!) az olyan nem vagy csak félig egyeztetett akció, amilyen a szégyenteljes Nyirő (nem)temetés volt, illetve a magyar miniszterelnök nyílt székelyföldi felhívása Băsescu támogatására, pár nappal az annak leváltására kiírt választás előtt. Pontáék joggal gondolhatták, hogy a székelyek mozgósítása döntő volt Băsescu maradásában.

Mindkét alkalommal a magyar vendégek már-már úgy viselkedtek, mint saját országukban, megfeledkezve a diplomáciai szokásokról. Innen már könnyebben levezethető: miért nem lett a Ponta-kormány tagja az RMDSZ, és miért csináltak a román hivatalosságok olyan nagy cécót a székelyzászlóból. Válaszoltak a magyar kormány arroganciájára, pontosabban arra, hogy mire vezethet ha a két ország kormányai közt nincs rendszeres és korrekt kapcsolat.

Hogy miért pont a Victort, vagyis a román miniszterelnököt hívta meg Mesterházy Attila Budapestre? Először is azért, mert ő a szomszédos Romániának, annak az országnak a miniszterelnöke, ahol a legtöbb külhoni magyar él, akikkel, mint most is megfogalmazta, pártja szeretne végleg megbékülni elődei vétkeiért. Másodszor a nyugati egyetemeken tanulva barátság alakult ki köztük, ami azt is jelentheti, hogy a közös kérdésekben jobban meg tudnak egyezni. Az MSZP fiatal elnöke alighanem arra is gondolt, amit egyelőre sok jobbra-jobbszélre sodródott erdélyi magyar nem lát vagy nem akar látni: a következő évek Európája a szocialistáké lesz. (Tessék nézni, Franciaországtól kezdve hány országot vezetnek máris a szocialisták!)

Ezeknek az országoknak a támogatása nagyon fontos lehet Magyarország számára, a határon túli magyarok problémáinak jobb, elfogadhatóbb megoldásában. Ilyen egyszerű.