Nem vagyok futballrajongó. Ezt „Isten keze” döntötte el nálam az 1986-os világbajnokság alkalmával. Kilencéves voltam, és Argentínával tartottam, tehát elvileg „ győztünk”, csak én nem tudtam örülni a világbajnoki címnek, amit Maradona kézzel ütött negyeddöntős góljának „köszönhettünk”. Szóval magában a foci nem érdekel, de a társadalmi vonatkozásai annál inkább, így az idei vb-döntő kapcsán elszabadult indulatok is.

Egy sor rasszista megnyilvánulásnak lehettünk tanúi az elmúlt napokban. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője azt írta döntő után Facebook-oldalán: „Ne búsulj Horvátország! A franciákat megvertétek volna”. Az utalás egyértelmű: a horvátokat elpáholó, többnyire színes bőrű játékosok nem franciák. Nem vigaszként vagy mentegetésként mondom, másutt is rasszista kommentárok övezték a francia vb-győzelmet.

A sport és főként a futball mindig is alkalmas volt arra, hogy kihozza az emberből a szunnyadó faj- és/vagy idegengyűlölőt. Ezúttal megfigyelhető egy fordított jelenség, amit Hollik István kormánypárti politikus fogalmazott meg ragyogóan: „A világbajnoki döntőnek Európa jövője szempontjából is fontos üzenete lehet, hiszen egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal”. A „migránsellenesség” okán vélhetően olyanok is drukkoltak a horvát győzelemnek, akiket a foci egyébként hidegen hagy.

Az érintettek persze tagadják, hogy a színes bőrű franciák afrikai származásának hangsúlyozása vagy „franciaságának” a tagadása rasszizmus volna. Egyesek Trevor Noah színes bőrű műsorvezetőre hivatkoztak, aki szintén azzal poénkodott, hogy Afrika nyerte a világbajnokságot. A gondolatmenet egyszerű: aki néger, az ugyebár nem lehet rasszista, tehát aki ugyanazt mondja, amit ő, az nem minősülhet rasszistának. Holott dehogynem! Tudniillik Trevor Noah ugyanazokkal a szavakkal nem ugyanazt mondta, amit például Bencsik. Az ő gesztusában nyoma sem volt rasszizmusnak vagy a negatív megkülönböztetés szándékának, ellenkezőleg a legnagyobb jóindulattal utalt a francia játékosok afrikai származására. Ahogy mi is hangsúlyozni szoktuk, hogy miközben a román sportot képviseli, Bölöni László, Szabó Kati, Birtalan István vagy Szőcs Bernadette bizony magyar.

Franciaország washingtoni nagykövete levélben tiltakozott a dél-afrikai származású műsorvezető megszólalása ellen, azt bizonygatva, hogy „mi sem áll távolabb a valóságtól”, mint az, hogy a győztes csapat játékosai afrikaiak volnának. „Franciaország valóban kozmopolita ország, de minden állampolgár része a francia identitásnak, és mindannyian a francia nemzethez tartoznak. Az Egyesült Államoktól eltérően Franciaország nem utal a saját állampolgáraira faji, vallási vagy származásuk alapján. Számunkra nem létezik másodlagos identitás, a származás [mindössze] egyéni valóság. A csapatot afrikainak nevezni egyet jelent a franciaságuk tagadásával” – írta a nagykövet. Trevor Noah válaszában tisztázta: nem ért egyet a többszörös identitás tilalmával, és éppen amellett tört lándzsát, hogy Franciaország ne fossza meg a játékosait az identitás megválasztásának jogától. Amit egyébként a franciák (is) szelektív módon gyakorolnak.

A belinkelt videóban nem esik szó róla, de a valósághoz hozzátartozik, hogy Franciaországban bizony fel szokták emlegetni a futballisták afrikai származását. A 2010-es világbajnokság idején a francia közvélemény egy része azzal magyarázta az Anelka, Ribery és Benzema nevével fémjelzett csapat rossz szereplését, hogy (afrikai) kultúrájuk és neveltetésük folytán ezek a játékosok fegyelmezetlenek.

Akadt idehaza is, aki a román rasszistákat mentegesse. Az egyik véleménycikk szerzője szerint csupán arról van szó, hogy a többnyire színes bőrűekből álló győztes francia csapat nem felel meg a franciákról kialakított képnek. A románok számára a francia „alapvetően fehér, arrogáns és házasságtörő", és ezért nem ők a „hibásak”, hiszen maguk a franciák számos filmben ráerősítenek a leírt sztereotípiára – szól az érvelés. A cikkíró a továbbiakban eljut odáig, hogy mivel a románok nem építettek birodalmat – nem voltak gyarmatosítók, sőt a túléléssel voltak elfoglalva – „nem gondolkozhatnak multietnikus társadalomban”. Ez a genetikai és kulturális öröksége a románoknak – állítja a szerző. Majd egy „szemantikai” érvvel folytatja: a román többség az angol, francia, német vagy spanyol jelzőt elsősorban az etnikumhoz társítja, és csak másodsorban jelenti számára az állampolgári nemzetet. Nota bene: egy dolog magyarázatot keresni a rasszista megnyilvánulásokra, és teljesen más azokat teljesen normális viselkedésként, „genetikai és kulturális örökségként” beállítani.

Ahogy Benzema nem volt (igazán) francia 2010-ben, szemben a 2018-as Pogbával, úgy „Loţi Boloni”, Molnár Levente vagy Barabási Albert-László is román, miközben általában az erdélyi magyar annyira magyar a románnak, hogy egyenesen „hazaküldi” Magyarországra. Főleg futballmeccsek idején...