Kardinális kérdés, amelyben éppen nem tudunk megállapodni. Másban sem, de ebben biztosan. Mert a büdös kommunisták meg a piszkos fasiszták vitatkoznak az erkölcs mibenlétéről, s mindkét fél alapvetése szerint a másik akkor teszi a legjobban, ha kussol a témáról, és befogja a mocskos pofáját, amikor a jövő nemzedékek becsületben felnevelése a közbeszéd tárgya. Mert mégsem járja, hogy a mocskos, aljas, emberalatti férgek nyilatkozzanak olyan fennkölt fogalmakról, mint a másik tisztelete, a felebaráti szeretet meg ilyenek. És milyen erkölcsöt lehet tanulni azoktól, akik most éppen a fajvédő Horthy-rendszert rehabilitálgatják, vagy utódai a szocializmus embertelen bűneinek? Hát a jó édes anyjuk erkölcseiről beszéljenek, akiről köztudott, hogy Hongkongban űzte a tisztes ipart!

Itt most egy kicsit eltekintenénk az erkölcs pontos definíciójától. A szűkebb és gyakorlatias (hogy mit kezdhetünk a nemi szervünkkel) értelmezésen azért túllépnénk, s arra a kérdésre szorítanánk az ideiglenes munkahipotézist: meg tudja-e valaki különböztetni a jót a rossztól? Már ha nem pártokról, vallásokról, Orbánról és Gyurcsányról beszélünk, mert ezeket kerülni kell.

Már az ókori konzervatívok észrevették, hogy az istenhívő, tekintélytisztelő népek könnyebben kormányozhatók, a törvények a templomi szószékről és az iskolai katedráról hatékonyabban a lelkekbe plántálhatók. Ezzel szemben a felvilágosodást követő szellemi mozgalmak felhívták arra tényre a gondolkodók figyelmét, hogy azok a törvények az igazán hatékonyak, amelyeknek jogosságát értelemmel belátjuk, felfogjuk.

Ezekből kiindulva legalább kétféle nevelési elképzelés létezik abban a kérdésben: hogyan alakítsuk a következő nemzedékek jóról és rosszról alkotott közmegegyezését. Az egyik esküszik a kora gyermekkorban beültetett alapelvekre, amelyek ezer éveken át működtek, a másik a gyermekkortól elinduló elmepallérozást tekinti a hatékony erkölcsi megalapozásnak, hogy a társadalmi békét országos és globális szinteken is átélhessük. Sőt, a különböző filozófiai iskolák etikai alapvetését tekintve a közjó mibenlétéről, a két szemlélet meg tudna állapodni tudományos kritériumok alkalmazásával, miszerint mely életkorokban kell inkább az érzelmekre hatni a jövő nemzedék nevelésében, s mikortól inkább az értelem fejlesztése a célravezető.

És közbevetőleg egy bizonyított pedagógiai alaptörvény. Tudják, melyik gyerekek tanulnak meg felnőtt korukra szépen késsel-villával enni? Nem, nem azok, akiknek korán a kezébe nyomják az evőeszközöket, s kényszerítik őket. Nem is azok, akiknek minden lehetséges alkalommal felhívják a figyelmét a késsel-villával étkezés pozitív kihatásaira. Sőt, nem is azok, akiket dicsérnek, ha szépen használják az evőeszközöket. Sőt, még azok sem, akiket büntetnek, ha nem szépen esznek az asztalnál. Hanem azok, akiknek a szülei következetesen használják a kést-villát, elnézik a gyermek kezdeti ügyetlenkedéseit, szabadságos törekvéseit... Szóval, szóval a mai felnőttek erkölcseit utánozza a felnövekvő ifjúság, nem pedig az erről eregetett szólamait. Punktum.

Romániában egy liberális-baloldali kormány akarja kötelezővé tenni az iskolai hitoktatást, Magyarországon egy kereszténydemokratának nevezett egykori MSZMP-tag államtitkár erőlteti, hogy azok is részesüljenek erkölcsi nevelésben, akik amúgy nem kérnek a vallásos hittanból. A világnézeti és politikai szembenállással feldúsított társadalmi vitatkozás nem vezethet konszenzushoz. Belevitték a kérdést abba a vitakultúrába, amelyben csak a másik (párt, csapat, érdekcsoport stb.) lehet hibás, De a felnőtteket is meg lehet érteni. Helyzet van. Most dől el a jövő. Mint mindig négyezer éve.

Az erkölcstan oktatása ott kezdődik, hogy az dobja az első követ, aki bűntelen. Lassan kétezer éve ez is köztudott.