A mérkőzést több mint 6 ezer néző előtt rendezték meg.
Baden-Württenberg tartományban 9 helyszínen 335 magyar diák tanul a vasárnapi iskolákban.
A zászlót sokan a rabszolgatartó korszak jelképének tartották.
Simonyifalva díszpolgára továbbra is az NB I-ben pallérozódhat.
Szánjanak ránk öt percet, és töltsék ki a kérdőívünket.
Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című előadását hármas szereposztásban játsszák.
Ennek ellenére számos gonddal kell megküzdenie az egészségügyi személyzetnek.
A többség megszavazta az orosz alkotmány módosítását.
Bemutatták a kormány gazdaságfellendítő programját.
A genti szobrot egyelőre az egyik múzeum raktárban helyezik el.
A forgalmat március közepén korlátoztak a koronavírus-járvány miatt.
Vasárnap teszik közzé a végleges eredményeket.
A szociáldemokraták szerint a kormány más tollával ékeskedik.
A fegyveresek által körülkerített és lezárt részen az elmúlt napokban elharapódzott az erőszak.
Maros megye 80 településén állít saját listát a kormánypárt szervezete.
Ttisztában vannak vele, hogy jelentős bevételtől esnek el, ha nem folytatódik a március 12-én félbeszakadt szezon, viszont jobban tartanak attól, hogy megfertőződnek vagy pedig súlyosan megsérülnek a tervezett augusztusi rajtot követően, és akkor számukra a következő idény is veszélybe kerülne.
Egyetlen jelölt volt.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa szerint a választások elhalasztásától a kormány megbuktatásáig sok minden megtörténhet.
A járványügyi előírásokat azért kötelező betartani.