Szabó Ödön: a halálbüntetés ellen épp úgy érvelnék, mint most a férfi és nő házassága mellett


-A A+

„Ma bárki, aki ellentételesen is érvel, egy férfi és egy nő áldásaként született meg. Ez az áldás hitem szerint isteni döntésnek köszönhetően, csak a férfi és a nő testéből fakadóan jöhet létre” – jelentette ki a Maszolnak Szabó Ödön parlamenti képviselő a család alkotmányos meghatározásának módosításáról. A Bihar megyei politikus szerint a közelgő referendum célja a házasság fogalmának pontosítása férfi és nő közötti kötelékként.

A család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló szavazáson „igennel” szavazott annak idején a képviselőházban. Miért támogatta a koalíció javaslatát?

Nem jó a kérdés. Én nem a családról szavaztam. A módosítás, az én értelmezésemben, elsősorban a házasság fogalmát érinti. Itt áll be a lényegi változás. A tervezett rendelkezés a házasságot nem a felek (soți), hanem férfi és nő közötti intézményként rögzíti. Véleményem szerint a házasság intézménye nem csupán az együttélés normáinak a rendezése, hanem ennél több. A férfi és nő házasságának kettős célja van: a házastársak boldogsága, java illetve az élet továbbadása. Hitem, meggyőződésem szerint a házasságnak ezt a két jelentését vagy értékét nem lehet egymástól elválasztani. Ez így nem mindig valósul meg, de tény, hogy ezekkel az alapcélokkal, küldetéssel születik és köttetik meg. Sokan össze akarják mosni a házasságot az élettársi viszonnyal. A kettő két különböző dolog. Véleményem szerint mindkettőt kell rendezni, de a két fogalmat tisztán, külön kell kezelni.

Változott-e az álláspontja az elmúlt napokban, amikor az RMDSZ-ből többen is kétségeiket fejezték ki a referendum témája kapcsán, és érvekkel támasztották alá a véleményüket?

Nem változott. Amúgy miért él előítélettel az én érvelésemmel? Miért ne lehetne alapos az én érvelésem is? A megbélyegzést kiáltók, miért bélyegzik meg „ab ovo” a másságot attól most teljesen függetlenül, hogy ez egyébként a többségi vélemény is?  Ma bárki, aki ellentételesen is érvel, egy férfi és egy nő áldásaként született meg. Ez az áldás, egyesek szerint természeti törvényszerűség okán, hitem szerint Isteni döntésnek köszönhetően, csak a férfi és a nő testéből fakadóan jöhet létre. Ami a kollégáim álláspontját érinti, azokat elfogadom, tisztelem, de nem értek velük egyet. Ez a szövetségünk erénye is, sokszínűek vagyunk.

Mennyire tekinti jogilag relevánsnak, a társadalom számára fontosnak ezt a referendumot? Mit nyer ebből a Szociáldemokrata Párt? Különösebb utánjárás nélkül is tudvalévő, hogy kapóra jön koalíciónak, ha most sikerül elterelnie a figyelmet az ország valóban fontos problémáiról.

Vannak ügyek, amelyekre nem szabad politikai megközelítést erőltetni. Ha holnap a halálbüntetésről kezdeményezne bárki népszavazást, akkor abból is kimaradnánk, mert segítheti valamelyik politikai szereplőt? Nem. A halálbüntetés ellen épp úgy érvelnék, mint most a férfi és nő házassága mellett, hisz mindkettő az életről szól. Tehát nem vagyok hajlandó abba a csapdába belemenni, amibe egyes kollégáim beleestek. Eckstein-Kovács Péter, Vadim Tudor és Tőkés László is, ha jól emlékszem a verespataki ciántechnológiás beruházás ellen írtak alá törvénykezdeményezést, illetve EU-parlamenti anyagot. Ezek az urak szinte semmi másban nem értettek egyet, de ebben igen. Amúgy szerintem igazuk is volt. Miért ne lehetne ez most is így? A támogatók egy jó részével szinte semmi másban nem értek egyet, de a házasság férfi és nő közötti meghatározásában igen.

Mit mondana az embereknek a népszavazást megelőző kampányban? Miről kellene szólnia a módosítás kapcsán a közbeszédben kialakult vitának?

Semmilyen igazságtalan megkülönböztetésnek nem vagyok híve. Nem szeretnék egy gyűlöletkeltő kampányt. Az eredménytől függetlenül az embereknek október hetedike után is együtt kell tudni élniük egymással. Nem az ellenségkép erősítése a cél, hanem a házasság fogalmának pontosítása férfi és nő közötti kötelékként. Erről kell szólnia a kampánynak. Nem szabad lecsót csinálni a fogalmakból. Amint már említettem: a házasság egy, az élettársi viszony pedig egy másik fogalom. Mindkettőt szabályozni kell, de a két fogalmat tisztán, külön kell kezelni.








EZT OLVASTA MÁR?

X