Továbbra is függőben a PSD és az RMDSZ parlamenti együttműködése


-A A+

Amíg nem oldódik meg a kisebbségi elemi iskolákban zajló románnyelv-oktatással kapcsolatos probléma, az RMDSZ nem tárgyal semmiféle más törvénytervezetről a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) – erősítette meg egy szerdai nyilatkozatában Kelemen Hunor.

A szövetségi elnököt arról kérdezték az újságírók, érvényben van-e még a PSD-ALDE-val kötött parlamenti együttműködési megállapodás, vagy meg kell újítani az egyezményt. Kelemen rámutatott, a megállapodás négy évre szól, és ha azt nem mondja fel valamelyik fél, addig érvényben marad.

"Minden ülésszakban kiértékeljük az egyöüttműködésünket. Most azt mondtuk, hogy amíg nem oldódik az elemi iskolákban zajló románnyelv-oktatást szabályozó augusztusi rendelet ügye, semmi másról nem tárgyalunk" - hangoztatta a politikus, hozzátéve, reméli, hogy ezen a héten megoldódik a probléma, és akkor ismét terítékre kerülhetnek a PSD-ALDE koalíció, illetve az RMDSZ törvényhozási prioritásai.

A szövetségi elnök múlt héten Valentin Popa tanügyminiszter leváltását kérte, arra hivatkozva, hogy a tárcavezető két olyan kérdésben - a román nyelv oktatása az elemi osztályokban, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Petru Maior egyetem egyesítése - sem konzultált az RMDSZ-szel, amelyek rendkívül fontosak a magyar közösség számára.

"A román nyelv oktatása kapcsán azt kértük, hogy sürgősségi kormányrendelettel helyezzék hatályon kívül az augusztusi rendeletnek azt a cikkelyét, amelyet a tanügyminiszter önkényesen, konzultáció nélkül írt meg. Ezt a következő héten kell a kormánynak meglépnie" - nyilatkozta pénteken Kelemen Hunor.

A vitatott kormányrendelet azt írja elő, hogy a kisebbségek nyelvén oktató elemi iskolákban is szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell tanítaniuk a román nyelvet.








EZT OLVASTA MÁR?

X