A MAKOSZ és a MIÉRT üdvözli, hogy újra magyar tanítók oktatják a román nyelvet


-A A+

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) üdvözli az augusztusban elfogadott kormányrendelet vitatott előírásának visszavonását. Csütörtöki közös állásfoglalásuk szerint a normalitáshoz való visszatérést jelenti, hogy újra zavartalanul tanulhatnak a kisebbségi anyanyelvű diákok.

A két szervezet közleménye emlékeztet arra, hogy 2018/9-es számú kormányrendelet előírta a tanügyi törvény módosítását és kiegészítését. A 263. cikkely  7. bekezdése után a következőt csatolták: „a kisebbségi nyelveken tanuló elemi osztályokban a tantervben levő román nyelv és irodalom órákat felsőfokú szaktanulmányokkal rendelkező tanárok tartják meg.”

A rendeletet augusztus 23-án, kevesebb mint egy hónappal a tanév megkezdése előtt fogadta el a kormány, majd elfogadhatatlan formában hozták nyilvánosságra, ugyanis a tanügyminisztérium sajtóközleményéből hiányzott a „kisebbség” szó – emlékeztet a közlemény.

A MAKOSZ és a MIÉRT úgy véli, határozott és szükséges kiállás volt a magyar anyanyelvű diákok mellett az, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kérte a tanügyminiszter lemondását és a kormányrendelet vonatkozó cikkelyének visszavonását.

Állásfoglalásában a MAKOSZ és a MIÉRT üdvözli a tárcavezető döntését és azt, hogy a csütörtöki kormányülésen érvénytelenítették a kormányrendelet vitatott előírásait. "Ezáltal véget érhet a felhajtás és zűrzavar, ami elkerülhető lett volna, és visszatérhet minden a normális kerékvágásba. A magyar diákokat továbbra is olyan tanítók oktathatják, akik szakképzettek, akik fel vannak készülve pszicho-pedagógiailag az elemi osztályos tanulók oktatására, illetve beszélik a gyerekek anyanyelvét, így megvalósulhat a megfelelő diák-tanár kommunikáció, ami nélkülözhetetlen egy fiatal kiegyensúlyozott fejlődéséhez" – olvasható az állásfoglalásban.








EZT OLVASTA MÁR?

X