Péter Ferenc: éljünk demokratikus jogunkkal, vegyünk részt a népszavazáson


-A A+

"Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a kérdésről, részt kell vennünk a népszavazáson, és ki kell fejeznünk véleményünket, hiszen ebben az esetben nemcsak állampolgári kötelességről, hanem társadalmi szerepvállalásról is szó van" – idézte Péter Ferencet, az RMDSZ Maros megyei szervezetének és Maros Megye Tanácsának elnöke a szövetség hétfői hírlevele.

Az október 6-7-i referendummal kapcsolatos állásfoglalásában a politikus emlékeztetett: az erdélyi magyar társadalomban a különböző témákról kialakult, eltérő vélemények mindig is voltak és lesznek, és ez természetes. „Oda kell figyelnünk egymásra és meg kell hallgatnunk egymást, a másfajta vélemények szükségszerűen meg kell férniük egymás mellett, hiszen ez a demokrácia alapja” – fogalmaz a tanácselnök.

Péter Ferenc szerint a család fogalmáról szóló népszavazás élénken foglalkoztatja, és megosztja az erdélyi magyar közvéleményt is. „Ezért arra bátorítunk mindenkit, hogy éljenek szavazati jogukkal, vegyenek részt az október 6-7-i választáson és képviseljék értékrendjüket” – olvasható az állásfoglalásban.








EZT OLVASTA MÁR?

X