Érvénytelen a referendum: megszólalt a Magyar Polgári Párt


-A A+

A Magyar Polgári Párt (MPP) szerint a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alkotmányba iktatásáról szóló hét végi népszavazás érvénytelensége nem kérdőjelezheti meg a család intézményét és annak szerepét a társadalom szövetének megőrzésében.

Az MPP az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében nyomatékosította: a család az élet legtermészetesebb közössége, a társadalom legősibb eleme, amely önmagában hordja célját és igazolását, alapját pedig egy férfi és egy nő házassága képezi. A párt szerint a család nem minősíthető vissza sem valamilyen szerződéses érdektársulásra, sem magasabb rendűnek nevezett társadalmi célt szolgáló, annak alávetett egységgé.

A párt köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a népszavazáson, különösen azoknak, akik igennel szavaztak. "A hagyományos családra voksolók rendkívül magas aránya megerősíti, társadalmunk elkötelezettségét a keresztény családmodell, illetve a keresztény értékek mentén szerveződő Európa mellett. Ugyanakkor sajnálattal kell tudomásul vennünk, hogy a kilencven százalék feletti eredmény önmagában nem elegendő, hiszen a részvételi arány nem érte el az érvényességi küszöböt. A voksolást megelőző rendkívül erőszakos és negatív kampány következtében a jogosultak többsége nem tudott elvonatkoztatni a jelenlegi politikai konjunktúrától" - értékelte az MPP.

A párt közölte: a jövőben is mindent elkövet, hogy felhívja a figyelmet a nyílt társadalmat hirdető, a közösség valós érdekeivel ellentétes, értéktelen világrendet szorgalmazó ál-liberális eszmék térhódításának veszélyére.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X