Létrehozta a kormány az „ügyészek ügyészségét”


-A A+

Sürgősségi rendeletet fogadott el szerdai ülésén a kormány a bírák és ügyészek által elkövetett bűntetteket kivizsgáló ügyészi részleg működésének elindításáról - közölte szerdán az igazságügyi miniszter.

Tudorel Toader rámutatott, július 23-án hatályba lépett az igazságügy megszervezéséről szóló, 2004/304-es törvényt módosító jogszabály, amely többek között a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó részleg létesítéséről is rendelkezik. A 207-es törvény azt is előírja, hogy a hatályba lépésétől számított három hónapon belül az új részlegnek el kell kezdenie működését - hangsúlyozta a tárcavezető.

A miniszter hozzátette, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) még semmiféle intézkedést nem foganatosított az új részleg tevékenységének elindítása érdekében, ezért lépett a kormány. "Szükségesnek véltük egy kormányrendelet elfogadását, mivel - a törvény értelmében - korrupcióellenes ügyészségnek október 23-ától nem tartozik a hatáskörébe az ilyen bűntettek kivizsgálása, és ha az új részleg működése nem indul be, az nem tudja átvenni ezeket az ügyeket és folytatni a nyomozást, így elakad a munka" - érvelt Toader.

A tárcavezető szerint az új részleg a kivizsgálás szakaszában levő, illetve a lezárt ügyeket is átveszi a DNA-tól. A részlegen 15 ügyész dolgozik majd - tette hozzá Tudorel Toader.








EZT OLVASTA MÁR?

X