Lemondott Mihai Fifor védelmi miniszter


-A A+

Lemondott hétfőn tisztségéből a védelmi miniszter. Mihai Fifor ezt a Szociáldemokrata Párt (PSD) délben kezdődő végrehajtó bizottsági ülése előtt jelentette be – közölték a hírügynökségek.

A politikus a döntését azzal indokolta, hogy csatlakozni akar PSD csapatához, amely előkészíti a következő választásokat és a párt rendkívül fontos projektjeit. Fifor megköszönte Liviu Dragnea pártelnöknek a bizalmat, hogy előbb gazdasági, aztán védelmi miniszter lehetett.  A leköszönő miniszter hangsúlyozta, kizárólag azért hozta meg ezt a döntést, hogy erősítse a PSD-t a választások előtt.

A 2017 szeptemberében tárcavezetővé kinevezett Mihai Fifor távozását a kormányból a román sajtó összefüggésbe hozza azzal az értesüléssel, hogy hétfőn a PSD végrehajtó bizottsága amúgy is a leváltásáról döntött volna, mert egyike volt azoknak a politikusoknak, akik aláírták a Liviu Dragneát lemondásra szólító nyílt levelet.








EZT OLVASTA MÁR?

X