Dragneának nem tetszik a legfelsőbb bíróság új öttagú testülete sem


-A A+

Elnapolta a döntést pénteken a bukaresti ítélőtábla abban a perben, amelyben Liviu Dragnea PSD-elnök a legfelsőbb bíróság öttagú bírói testületeinek sorshúzás általi kinevezése ellen emelt óvást.

A képviselőház és a Szociáldemokrata Párt elnöke először október elején keresetet nyújtott be a bukaresti ítélőtáblához, kérve, hogy semmisítsék meg a legfelsőbb bíróság vezetőségének azt a határozatát, amelynek értelmében az új öttagú bírói testületek összetételét eldöntő sorshúzást csak jövő év elején tartanák meg.

Egyik ilyen öttagú bírói testület (a legfelsőbb bíróság egyik fellebviteli testülete) tárgyalja ugyanis az ő ügyét is a Teleorman megyei DGASPC-dossziéval kapcsolatban. Egy alkotmánybírósági döntés miatt a legfelsőbb bíróság végül mégis megtartotta a sorshúzást november 9-én. Az öttagú testületeket sorshúzással, nyilvános ülésen választották ki.

Pénteken Liviu Dragnea ügyvédje, Flavia Teodosiu közölte a bírósági tárgyaláson, hogy Dragnea kéri: semmisítsék meg a legfelsőbb bíróság vezetőtanácsának döntését, amely révén elrendelték az öttagú testületek sorsolását, és várják meg az alkotmánybírósági indoklást a kérdéssel kapcsolatban.

Az ügyvéd szerint a fellebbviteli testületek kinevezése törvénytelenül történt, és ügyfelének sérültek a méltányos bírósági eljárásra vonatkozó jogai. Véleménye szerint ugyanis csak a testületek elnökeit kellene sorshúzással eldönteni, nem pedig minden egyes tagot.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke november 9-én kérte, hogy függesszék fel a legfelsőbb bíróság öttagú testületeinek sorsolását. Dragnea ugyanakkor kérte, hogy semmisítsék meg a legfelsőbb bíróság vezetőtanácsának döntését, amellyel az öttagú testületek sorsolásáról döntöttek.

A legfelsőbb bíróság ugyanazon a napon az alkotmánybíróság döntését figyelembe véve, sorshúzással, nyilvános ülésen választotta ki öttagú bírói testületeit. A sorshúzást a legfelsőbb bíróság elnöke, Cristina Tarcea vezette két helyettese jelenlétében.








EZT OLVASTA MÁR?

X