A norvég külügyminiszterrel tárgyalt Klaus Johannis


-A A+

Ine Marie Eriksen Soreide norvég külügyminisztert fogadta Klaus Johannis hétfőn közölte az Államelnöki Hivatal. 

A hivatal tájékoztatása szerint az államfő elégedettséggel nyilatkozott a kétoldalú együttműködésről, a Norvég Királyság ugyanis Románia fontos partnere az Európai Gazdasági Térségben. 

Johannis bemutatta azokat a kérdésköröket, amelyeket Románia prioritásként szándékozik kezelni a januártól kezdődő hat hónapos időszakban, amikor az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztségét tölti be. Szó esett a nagyszebeni, 2019. május 9-ére tervezett csúcstalálkozóról, amely az európai állampolgárok közvetlen javát kívánja szolgálni. Románia elnöke ugyanakkor elismerően nyilatkozott a Norvég Pénzügyi Mechanizmus révén megvalósult projektekről, kifejezve reményét, hogy ezek a jövőben még gyümölcsözőbbek lesznek. 

A norvég külügyminiszter kifejtette, hogy a romániai projektekből származó jó gyakorlatok rendkívül hasznosak a más országokkal lebonyolított hasonló jellegű projektek megvalósításakor. Ugyanakkor elismerően nyilatkozott a Norvégiában élő román közösségről, amely kitűnően beilleszkedett, és hozzásegíti a két államot a partneri kapcsolatok megszilárdításához. Szó esett a két ország NATO-n belüli együttműködéséről, a Keleti Szomszédságról, valamint a Fekete-tenger jelenlegi biztonsági helyzetéről is.

Ine Marie Eriksen Soreide norvég külügyminiszter hivatalos látogatáson tartózkodik Romániában. 








EZT OLVASTA MÁR?

X