Az alkotmánybíróságra kerülhet a legfőbb ügyész leváltásának ügye


-A A+

Ismét az alkotmánybírósághoz fordul a kormány, ha Klaus Johannis államfő továbbra is elutasítja az Augustin Lazăr legfőbb ügyész menesztésére vonatkozó javaslatát - nyilatkozta hétfő este Tudorel Toader igazságügyi miniszter.

A tárcavezető szerint a legfőbb ügyész menesztése mellett szóló érvek "egyértelműbbek, erősebbek és több van belőlük", mint Laura Codruţa Kövesi volt DNA-főügyész esetében, akinek a leváltására végül alkotmánybírósági határozat kötelezte Klaus Johannist.

"Felkértem az államfőt, hogy olvassa újra az alkotmánybíróság határozatát, feltételezve, hogy első alkalommal elolvasta és megértette azt. Nyilván az ő választása, de ha mégis úgy dönt, ismét az alkotmánybírósághoz fordulunk, mert az ilyen visszaélések nem folytatódhatnak" - fogalmazott Toader az Antena3 televíziónak adott nyilatkozatában.

Beszélt a miniszter arról a napokban közzétett hangfelvételről is, amelyen - állítólag – a korrupcióellenes ügyészség (DNA) több nagyváradi ügyésze hallható, amint a bírák megfélemlítésére használt praktikákról tárgyal egy értekezleten. Toader szerint ez az eset is arra utal, hogy "radikális intézkedésekre van szükség" az igazságszolgáltatás terén.








EZT OLVASTA MÁR?

X