Indul-e Cioloş Johannis ellen? Kitérő választ adott a volt kormányfő


-A A+

Informális találkozó keretében egyeztetett egymással Dacian Cioloş és Klaus Johannis. A volt miniszterelnök szerint aktuális politikai és gazdasági témákról tárgyaltak.

A volt kormányfő egy keddi sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy év elején találkozott az államfővel. "Az elnök tudni akarta, hogyan látjuk mi a dolgokat" - mondta Ciolos, hozzátéve, az aktuális politikai és gazdasági témák mellett Románia uniós elnökségéről is tárgyaltak.

A volt miniszterelnök azt mondta, voltak még ehhez hasonló informális találkozói az államfővel, akivel jó viszonyban maradt kormányfői mandátuma után is. "Jóérzésű beszélgetések ezek olyan emberek között, akik ismerik egymást és sok közös célkitűzésük van" - tette hozzá.

Megkérdezték tőle az újságírók, indulna-e az elnökválasztáson Johannis ellenjelöltejént. Dacian Cioloş azt válaszolta, ha úgy dönt, hogy jelölteti magát, azt nem azért teszi, hogy valakinek az ellenfeleként induljon, hanem hogy felkínáljon egy politikai projektet. A volt miniszterelnök ugyanakkor cáfolta, hogy bármiféle konfliktusa vagy nézeteltérése lenne Klaus Johannisszal.








EZT OLVASTA MÁR?

X