FRISSÍTVE - Horváth Anna pere: megvizsgálják a SRI által használt riportermagnót


-A A+

FRISSÍTVE: Jóváhagyta Horváth Anna perének szerdai tárgyalásán a legfelsőbb bíróság az Országos Kriminalisztikai Intézet kérését, hogy megvizsgálhassák azt a riportermagnót, amellyel a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) rögzítette a volt kolozsvári alpolgármester és Fodor Zsolt üzletember beszélgetését.

Mint ismert, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) elsősorban erre a hangfelvételre alapozza a Horvát Anna elleni vádakat. A védelem szerint azonban a felvétel csupán a beszélgetés megkezdése után 10 perccel indul, a fordítás pedig sok súlyos tévedést tartalmaz. Ráadásul Horváth Anna és Fodor Zsolt társalgását 2016. május 13-án hallgatta le a SRI az egyik kolozsvári vendéglő teraszán, ám a dossziéhoz mellékelt hangállomány dátuma augusztus 16.

A védelem ezért már korábban műszaki szakvéleményezést kért a hangfelvételről, mert alapos a gyanú, hogy utólag módosítottak rajta. Az Országos Kriminalisztikai Intézet (INEC) januárban elkezdte a hanganyag elemzését, majd közölték: a szakvéleményezés véglegesítéséhez szükségük van a beszélgetést rögzítő riportermagnóra és az eredeti – május 13-i dátumú – hangállományra.

A ziardecluj.ro beszámolója szerint szerdán a legfelsőbb bíróság jóváhagyta a védelem és az INEC kérését. A portál szerint a tárgyaláson az is kiderült, hogy a DNA ügyésze még a Horváth Anna elleni dosszié tartalmával sincs tisztában, és arról sem volt tudomása, hogy a hangfelvételt jelenleg a kriminalisztikai intézet vizsgálja. A ziardecluj.ro információi szerint egyébként Horváth Annát a SRI és a DNA titkos megállapodása alapján hallgatták le.

A volt kolozsvári alpolgármester perének következő tárgyalását február 20-án tartják.

FRISSÍTÉS: Egyébként nem is csoda, hogy a bíróság elfogadta a védelem és a kriminalisztikai intézet kérését, hiszen korábban a legfőbb ügyész maga is azt hangoztatta, hogy a lehallgatott beszélgetések kizárólag akkor fogadhatók el bizonyítékként, ha a hanganyag leiratához mellékelik az eredeti felvételt és a beszélgetés rögzítéséhez használt készüléket.

Augustin Lazăr erről tavaly nyilatkozott egy interjúban, mégpedig a beosztottjai védelmében. Arra a kérdésre, mit szól azokhoz a sajtóban megjelent hangfelvételekhez, amelyek az ügyészek kétes munkamódszereit bizonyítják, a legfőbb ügyész kijelentette: korábbi hasonló felvételekről már bebizonyosodott, hogy hamisítványok. Hangsúlyozta, az eredeti hanganyag és a beszélgetéseket rögzítő készülék hiányában ezek nem bizonyítékok, és nem használhatóak fel sem a vádlottak, sem ügyészek ellen a bíróságokon.

A DNA 2016. december 19-én emelt vádat Horváth Anna és Fodor Zsolt ellen. Az ügyészek szerint az üzletember 60 darab fesztiválbelépőt biztosított a Kolozsvár volt alpolgármestere kampányában részt vevő fiataloknak, cserébe pedig Horváth Annak megígérte, hogy megsürgeti a polgármesteri hivatal városrendezési részlegén két folyamodványának az elbírálását. Egyik esetben a Történelmi Műemlékek Zonális Bizottsága kérte a Karolina tér 4. alatt található műemléképület homlokzatának a visszaállítását eredeti állapotába, és ehhez volt szükség a terasz alatt elterülő tíz négyzetméternyi terület koncessziójára. Egy másik esetben az üzletember azért folyamodott a hivatalhoz, hogy átadhasson a városnak egy 150 négyzetméteres telekrészt, amelyet a városrendezési terv (PUG) értelmében kisajátítottak útszélesítés céljával







EZT OLVASTA MÁR?

X