FRISSÍTVE – Megúszta az egyszerű indítványt az igazságügyi miniszter


-A A+

Elvetette szerdán a képviselőház a Tudorel Toader igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt. FRISSÍTÉS: Az RMDSZ a miniszter ellen szavazott.

Az ellenzék az igazságszolgáltatást érintő, a bírák és ügyészek által vitatott 7-es számú sürgősségi kormányrendelet miatt kezdeményezte a tárcavezető megrovását még március 5-én, aznap, amikor a kormány a Legfelsőbb Bírói Tanács negatív véleményezése ellenére is elfogadta a rendelet módosítását.

Az egyszerű bizalmatlansági indítványról március 7-én kellett volna szavazni, de a kormányzó Szocidálemokrata Párt (PSD) hiányzó képviselői miatt a plénum nem volt határozatképes, így elnapolták a voksolást. Ezúttal jelen volt a kellő számú honatya, akik közül 126-an az egyszerű bizalmatlansági indítvány mellett, 146-an ellene szavaztak, így Toader „megmenekült”.

A kormánypárti politikusok egy része is felrótta a miniszternek azt, hogy nem dolgozta ki és fogadtata el a büntető törvénykönyvre és a büntető perrendtartási törvénykönyvre vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet, amiről a PSD ügyvezető elnöksége döntött korábban.

Az PSD-vel a parlamentiben együttműködő RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor még március 6-án közölte, hogy a magyar érdekvédelmi szövetség képviselői megszavazzák az indítványt, mert „nem észszerű” az igazságszolgáltatást módosító sürgősségi kormányrendelet.

FRISSÍTÉS: Az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja és nem ért egyet az igazságügyi miniszter legújabb sürgősségi kormányrendeletével, amely gyakorlatilag felülírná azt a kétéves folyamatot, ami alatt a parlament megvitatta és elfogadta az igazságügyi rendszert módosító törvényeket, ezért a szövetség megszavazta a miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt – közölte a szavazás után a hírlevelében az RMDSZ.

Az érdekvédelmi szervezet azokat a módosításokat támogatta, amelyek egy átláthatóbb és mindenki számára hozzáférhetőbb igazságügyi rendszert eredményeztek, csökkentették a visszaélések lehetőségeit és több szakmaiságot vezettek be. Továbbá a jogállamiság erősítését és a hatalmi ágak szétválasztását, a bírák és ügyészek függetlenségét biztosították – emlékeztettek állásfoglalásukban.

„Mindezek után a Szövetség úgy értékeli, hogy az igazságügyi miniszter által kezdeményezett 7-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmetlen és a romániai igazságügyi rendszert a két évvel ezelőtti állapotokba vezetné vissza” – olvasható a közleményben.








EZT OLVASTA MÁR?

X