Biró Rozália a Brexitről: Romániának a saját polgáraival kell törődnie


-A A+

Romániának elsősorban arra kell összpontosítania, hogy ne sérüljenek a Nagy-Britanniában élő mintegy 250 ezer román állampolgárának a jogai – véli a Brexit kapcsán Biró Rozália Bihar megyei parlamenti képviselő, az alsóház külügyi bizottságának elnöke.

Az RMDSZ Bihar megyei politikusa pénteki nagyváradi sajtótájékoztatóján többféle forgatókönyvet is vázolt a britek Európai Unióból való kilépésére. Emlékeztetett: jelenleg március 29. a Brexit határideje, de a csütörtöki brüsszeli uniós csúcs határozatának értelmében a jövő héten Londonnak döntenie kell a kiválási szerződés elfogadása vagy elutasítása mellett, illetve utóbbi esetén április 12-ig maradna az EU-ban, előbbi esetén kérhet halasztást május 22-ig, esetleg ez év végéig is.

Az unió vezető politikusainak véleménye sem egységes: míg például Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hajlik a május 22-éig tartó hosszabításra, a franciák a május 7-i dátumot jelölnék meg. Az sem egyértelmű, hogy hosszabbítás esetén meg kell-e tartani a szigetországban az EP-választásokat, ez ugyanis befolyásolja a többi ország mandtumainak a számát.

A Brexit ára

Biró szerint Brexit rendkívül költséges nemcsak Nagy-Britannia, hanem az Európai Unió számára is. Mint mondta, a német Bertelsmann Intézet szerint, amennyiben a britek megegyezés nélkül lépnek ki az unióból, ez számukra évi 57,3 milliárd euró kiadást jelent, az EU-nak pedig 40,4 milliárd eurót. Ha a britek megegyezéssel lépnek ki, a költségek alacsonyabbak: 32 milliárd euró Nagy-Britannia és 22 milliárd az unió terhe. A változás mintegy 200 millió uniós polgárt érint, és összesen 20 883 törvényt és szabályozást kell majd módosítani a Brexit miatt.

Új népszavazást kellene kiírni

Romániának elsősorban a mintegy 250 ezer, Nagy-Britanniában élő polgárának jogaival kell törődnie, hogy az ott dolgozóknak megmaradjanak a megfelelő szociális jogosultságaik – vélte az RMDSZ-es képviselő. A legtöbben szociális és egészségügyi területen, illetve az építőiparban dolgoznak, nekik várhatóan a brit állampolgárságot kell majd felvenniük.

A képviselőházban e héten mutatták be a londoni Loughborough Egyetem és a Külpolitikai és Biztonsági Központ tanulmányát, melyben angol és román szakemberek elemzik Románia és Nagy-Britannia Brexit utáni kapcsolatát a szociális, a gazdasági, politikai és biztonsági együttműködés terén. Egyelőre azonban ki kell várni, mi történik – mondta a képviselő, aki szerinte szükség lenne egy újabb Brexit-népszavazás kiírására, hiszen az elmúlt két évben sokat változott az emberek véleménye, a kilépést pedig nagyon csekély többséggel szavazták meg annak idején.








EZT OLVASTA MÁR?

X