Lomnici: negatívan befolyásolná a román–magyar kapcsolatokat, ha nem szabadulnának Beke Istvánék
Negatívan befolyásolná a román–magyar kapcsolatokat, ha a román legfelsőbb bíróság nem határozna a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán szabadításáról – közölte Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa nevű civil szervezet elnöke.
A magyar Legfelsőbb Bíróság volt elnöke azt követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek, hogy Bajkai István Fideszes országgyűlési képviselővel együtt szerdán meglátogatta a feketehalmi börtönben a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, akiknek ügyét április 9-én ismét napirendre veszi a legfelsőbb bíróság. A látogatás során a börtön igazgatójával is tárgyaltak, majd a börtön mellett tartottak sajtótájékoztatót.
„Meggyőződésünk, hogy ki kell szabadítani a székely politikai foglyokat, mert az eljárás tisztességtelen volt, a bizonyítékok nem elégségesek a büntetőjogi felelősségük megállapításához” – jelentette ki Lomnici Zoltán. Szerinte amennyiben nem semmisítik meg az ítéletüket, és nem helyezik őket szabadlábra, az nemcsak a „joghalált” jelenti, hanem a román–magyar kapcsolatokat, a két ország viszonyát is negatívan befolyásolja majd. Lomnici nyomatékosította, hogy az egész magyar nemzet figyelemmel kíséri ennek az ügynek minden rezdülését, és nagy várakozással tekint a jövő heti tárgyalásra. „Abból indulunk ki, hogy a román bíróság valóban független, és józanul mérlegeli a jogi körülményeket és a társadalmi hatásokat” – fogalmazott.
Lomnici Zoltán szerint a két székely férfi számára a börtönben a legnagyobb gondot az jelenti, hogy nem engedik őket dolgozni, ezért nagyon lassan telik számukra az idő. Bajkai István erre vonatkozó kérdéseire a börtönigazgató a büntetésük alapját képező vádak súlyosságára és a vonatkozó jogszabályokra hivatkozott.
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke úgy vélte: akár az a megoldás születik április 9-én, hogy megsemmisítik a jogerős ítéletet, akár az, hogy hatályon kívül helyezik, és érvénybe lép az elsőfokú ítélet, mely tulajdonképpen felmentette a vádlottakat, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt szabadon kell bocsátani. Hozzátette: a börtönparancsnoktól megtudták, hogy ha megszűnik a fogva tartás törvényes háttere, nyomban szabadítani kell a székely fiatalokat. Maximum egy-két napba telik, míg a szabadításra vonatkozó végzés hivatalos úton eljut a börtönbe. Lomnici a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnökei felkérésére arról is tájékoztatta Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, hogy az egyesület Vasvári-díjat ítélt meg számukra, amit a szabadulás után vehetnek át Budapesten.
- 34914 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34916 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34916 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34918 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34919 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34919 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni