Európai vezetők elé viszi a székely terrorvád ügyét Lomnici Zoltán és Fejér László Ödön


-A A+

Levélben fordul az Európa Tanács főtitkárához és az Európai Parlament elnökéhez Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke és Fejér László Ödön, Székelyföld szenátora a Romániában terrorvád miatt 5-5 évre ítélt Beke István és Szőcs Zoltán ügyében.

Lomnici Zoltán csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón kifejtette, az európai vezetőknek címzett levélben arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy Klaus Johannis államfő méltatlanná vált tisztségére, a teljes romániai népesség képviseletére azzal, hogy nem hajlandó foglalkozni az erdélyi magyarságnak fontos esettel. Emlékeztetett, a román köztársasági elnök korábban elfoglaltságára hivatkozva utasította el Fejér László Ödönnel közös megkeresésüket, amellyel személyesen kívántak közben járni a székely fiatalok érdekében. 

Klaus Johannis ezzel azt üzeni, hogy nem érdekli a 1,5 milliós magyar kisebbség sorsa - jelentette ki a volt főbíró, hozzátéve, a román államfő az elmúlt években is rendre szemet hunyt a magyarságot ért legdurvább jogsértések felett. Lomnici Zoltán aláhúzta, szeretnék, ha az Európa Tanács és az Európai Unió is kivizsgálná, hogy a román köztársasági elnök milyen indokkal hárította el egy népcsoport képviselőjének meghallgatását. 

Fejér László Ödön elmondta, bízik a bebörtönzött fiatalok ártatlanságában, mivel elképzelhetetlennek tartja, hogy igazak lennének az ellenük felhozott vádak. A szenátor köszönetet mondott a magyar kormánynak és a Fidesznek az ügyben nyújtott támogatásért, egyúttal elfogadhatatlannak nevezte, hogy a román hatóságok a terrorizmus vádjával pecsételik meg a székelyeket. Hangsúlyozta, felháborító, hogy a szintén kisebbségi háttérből érkező, a jogállam fontosságát hangsúlyozó román köztársasági elnök a minimális tiszteletet sem adta meg az audiencia elutasításával, hatalmával visszaélve pedig az egész magyar kisebbséget megsértette. 

Lomnici Zoltán emlékeztetett, a román legfelsőbb bíróság különleges tanácsa április elejére hozta előre az ügy újbóli megvizsgálását, amelyen akár az ítélet hatályon kívül helyezéséről is döntés születhet.








EZT OLVASTA MÁR?

X