FRISSÍTVE - Tizenkét nagykövetség szerint veszélyben van a jogállamiság Romániában
FRISSÍTVE: Közös levélben szólította fel a román kormányt tizenkét bukaresti nagykövetség – köztük a francia, német és az amerikai egyesült államokbeli –, hogy tartózkodjon a jogállamiságot gyengítő jogszabályok elfogadásától.
A francia és német nagykövetség Facebook-oldalán nyilvánosságra hozott dokumentumot a következő államok nagykövetségeinek képviselői írták alá: Ausztria, Belgium, Kanada, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Norvégia, Hollandia, az Amerikai Egyesült Államok és Svédország. „Mi, Románia nemzetközi partnerei és szövetségesei, arra kérünk minden, az igazságügyet érintő jogszabályokat módosító sürgősségi kormányrendeletek kidolgozásában részt vevő felet, hogy tartózkodjanak az olyan változtatásoktól, amelyek gyengítenék a jogállamiságot, valamint a bűnözés és a korrupció elleni küzdelmet” – olvasható a dokumentumban.
Az aláírók szerint nem volt párbeszéd ebben a kérdésben. „Sajnos január óta megválaszolatlanul marad azon hivatalosan kifejtett igényünk, hogy folytassanak párbeszédet erről a témáról” – írják.
Ugyanakkor a 12 ország aggodalmát fejezi ki a román igazságügyi rendszer feddhetetlenségével kapcsolatban is: „mélységes aggodalmunknak adunk hangot a román igazságügyi rendszer feddhetetlenségével kapcsolatban, amelyet megviseltek a kiszámíthatatlan módosítások, ezek ugyanis nem erősítik Románia erőfeszítéseit az igazságszolgáltatási rendszer megszilárdítására, hanem éppen ellenkezőleg, a korrupcióellenes harc gyengülését okozhatják és alááshatják az igazságszolgáltatás függetlenségét.”
A nagykövetségek szerint „egy ilyen folyamatnak a román állampolgárok érdekeit kell szolgálnia”. A levélben rámutatnak: „ez azt is megköveteli, hogy valamennyi érintett szereplő vegye figyelembe a román és a nemzetközi jogi szakértők véleményét és javaslatait a romániai igazságszolgáltatás terén az elmúlt két évtizedben elért jelentős fejlődés megsemmmisítésének elkerülése érdekében.”
Meglátásuk szerint a kormány által fontolgatott sürgősségi rendeletek negatív hatással lehetnek a román igazságszolgáltatás függetlenségére, ami gyengítené a román állampolgároknak és a nemzetközi partnereknek az igazságügyi rendszerbe vetett bizalmát. „A partnerországok szerint elengedhetetlen, hogy Románia figyelembe vegye az Európa Tanács szervei, mint például a Velencei Bizottság és a Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO), az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság ajánlásait, és hatékony, átlátható és pártatlan igazságszolgáltatást biztosítson” – jelentették ki. Véleményük szerint a készülő módosítások „sérthetik a közös érdekeket”.
Továbbá arra is utalnak, hogy jelenleg Románia látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. „Ráadásul az esetleges módosítások tartósan negatív hatással lehetnek az ország gazdasági fejlődésére. Az a tény, hogy Románia jelenleg az Európai Unió Tanácsának elnöke, különleges felelősséggel ruházza fel (...) Arra ösztönözzük a román kormányt és valamennyi érintett szereplőt, vegyék figyelembe ezt a közös nyilatkozatot, és erősítsék meg Románia politikai elkötelezettségét a közös értékek mellett” – összegeznek.
Reagált a miniszterelnök
Egyetlen államban sem a nagykövetek szabják meg, hogy mit tegyen a miniszterelnök – jelentette ki szerdán Viorica Dăncilă, miután tizenkét ország nagykövete aggodalmát fejezte ki a román jogállamiság miatt.
„Egyenként akartam beszélni a csoport minden nagykövetével, de elutasítottak. Emlékeztetem a nagykövet hölgyeket és urakat, hogy Romániában vagyunk, és én a hivatali kollégáimmal tartom a kapcsolatot. Azt ajánlom, hogy forduljanak saját országaik hatóságaihoz, mert egyetlen államban sem a nagykövetek szabják meg, hogy mit tegyen a miniszterelnök, és én sem fogom ezt megengedni. Tisztelettel tartoznak Románia iránt, ahogyan a mi nagyköveteink is tisztelik a fogadó államokat” – szögezte le a miniszterelnök a kormányülés elején.
- 33300 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33303 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33303 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33304 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33305 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33306 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni