Újabb halasztás a legfelsőbb bíróságon: két éve húzódik az 1990-es bányászjárás pere


-A A+

Elhalasztotta a döntést a vádirat jogszerűségéről a legfelsőbb bíróság szerdán az 1990-es bányászjárás perében. Csaknem két év telt el azóta, hogy a katonai ügészség vádemelési javaslatot tett a vétkesek ellen, de csak április 24-én hoznak határozatot arról, hogy megkezdik-e a pert, vagy újra kell készíteni a vádiratot.

Az 1990. június 13–15. közötti bukaresti bányászjárás perében a katonai ügyészség 14 személy ellen foglamazott meg vádemelési javaslatot, köztük szerepel Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman akkori miniszterelnök és Virgil Măgureanu (született Asztalos Imre), a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) első vezetője.

Az ügyészek szerint 1990-ben az állami hatóságok erőszakos támadást szerveztek meg a bukaresti Egyetem téren békésen tüntető tömeg ellen, bevonva ebbe a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10 ezer bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat.

A vádirat szerint az 1990. június 13-án végrehajtott támadásban négy személy életét vesztette, hárman lőtt sebet kaptak, fizikai és lelki agesszió ért 1269 személyt, másik 1242 ember pedig jogtalanul korlátozatk a szabadságukban.

Ion Iliescut az 1989-es forradalom perében bíróság elé állítják – jelentették be hétfőn.








EZT OLVASTA MÁR?

X