Már szerdán szavazhatnak az igazságügyi miniszter elleni indítványról
Szerdán tárgyalja a szenátus az igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt, és aznap lesz szavazás is – közölték kedden parlamenti források.
Az indítványt az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nyújtotta be „Az igazságszolgáltatás biztos áldozat Toader kezében” címmel, és az eredeti program szerint hétfőn kellett volna megtárgyalnia a felsőháznak. Hétfőn, a parlamenti frakcióvezetők ülését követően azt közölték, hogy a vitára május 6-án kerül sor. Kedden parlamenti források azt nyilatkozták, hogy a vita szerdán lesz.
Az igazságügyi miniszter ellen benyújtott indítvány vitáját korábban már háromszor elnapolta a parlament. A végső döntést szerda reggel, a szenátus házbizottsága hozza meg.
A benyújtók azt kérik, hogy „vessenek véget az igazságszolgáltatás politikai befolyásolásának”, az igazságügyi miniszter pedig törekedjen arra, hogy hozza összhangba a büntetőtörvénykönyveket az alkotmánybíróság döntéseivel, de tartózkodjon „a jogállamisággal össze nem egyeztethető jogszabály-módosításoktól”.
A sietség mögött az is állhat, hogy a nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokra Párt (PSD) megvonta a bizalmat a minisztertől a büntetőjogi törvények módosításának késlekedése miatt (köztudottan a jogerősen elítélt Liviu Dragneára „írták” ezeket a tervezett enyhítéseket), és már a PSD országos végrehajtó bizottságának e heti ülése előtt szeretnének látni egy elmarasztaló szavazást Toader személyéről, amivel jobban legitimálhatnák a leváltását.
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34923 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34923 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34924 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34926 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni