Kormányátalakítás: Dăncilă még szerdán elküldi Johannisnak a miniszterjelöltek névsorát


-A A+

Három poszton javasol személyi változást a szociálliberális kormányban a fő erőt jelentő Szociáldemokrata Párt (PSD). Az igazságügyi miniszter cseréje mellett az európai alapokért, illetve a határon túli románok ügyeiért felelős tárca élére kerülnének új vezetők a PSD javaslata szerint.

A PSD Országos Végrehajtó Bizottságának szerdai ülésén megvonták a politikai bizalmat tudorel Toadertől, ami azt jelenti, hogy leváltják az igazságügyi miniszter. A helyére Eugen Nicolicea PSD-s parlamenti képviselőt, az alsóház egyik alelnökét javasolták.

Liviu Dragnea pártelnök nyomására távozik a kormányból Rovana Plumb és Natalia Intotero, akik mindketten európai parlamenti képviselőjelöltek. Előbbi az európai alapokért felelős tárcát, utóbbi a határon túli románok ügyeivel foglalkozó minisztériumot vezette.

Plumb helyére Oana Floreát jelölték, akiről Viorica Dăncilă kormányfő azt mondta, hogy „sokat dolgozott Brüsszelben, ezért van tapasztalata az európai uniós alapok felhasználása terén”. Az Intoterót váltó Liviu Brăiloiu kapcsán elmondta, hogy „sok évet élt Spanyolországban, tehát ismeri az ottani románok (a vendégmunkások – szerk. megj.) helyzetét”. A miniszterelnök bevallotta, hogy Toader helyére nem volt javaslata, és a PSD vezérkara választotta Nicoliceát.

Dăncilă kjelentette, hogy még szerdán elküldi Klaus Johannisnak a miniszterjelöltek névsorát, és bízik benne, hogy az államfő „felelősségről tesz bizonyságot”, és aláírja a kinevezésüket.

Az új tárcavezetőktől a kormányprogram gyakorlatba ültetését várja el a miniszterelnök. Arra a kérdésre, hogy ez alatt a büntetőjog sürgősségi kormányrendeletek általi módosítását is érti-e, azt felelte, hogy „a kormányprogram az igazságtalanságok megszüntetéséről szól”, és a jelenlévő újságírók értésére adta, hogy akár a sürgősségi rendeletek elfogadása is „belefér”.

A PSD elnökét – aki köztudottan „háttér-miniszterelnökként” utasít és dönt –, Liviu Dragneát arról kérdezték, hogy mit tesz a kormánypárt, ha Johannis nem írja alá az új miniszterek kinevezését. „Várunk egy-két napot, lássuk, mi lesz, és akkor egyeztetünk a koalíciós partnerünkkel, az ALDE-val”.

Hogy miért állt el a PSD a kormány szerkezeti átalakításától, Dragnea azt mondta, hogy Dăncilă látni akarta, Johannis aláírja-e az új miniszterek kinevezését.








EZT OLVASTA MÁR?

X