Kormányátalakítás: Toader tiszteletben tartja a miniszterelnök döntését


-A A+

Tudorel Toader igazságügyi miniszter tiszteletben tartja Viorica Dăncilă kormányfő döntését, és ha kell, lemond a tárcavezetői tisztségről.

A nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége szerdán megvonta a politikai bizalmat Tudorel Toadertől, és Eugen Nicoliceát javasolta helyette az igazságügyi miniszteri tisztségre. Rajta kívül másik két személycserét is eszközölt a kormánypárt a kabinetben.

„Van az alkotmányban egy cikkely, amely kimondja, hogy a kormányfőé a döntő szerep a miniszterek kinevezését és leváltását illetően. A kormány a miniszterelnöké, nem az államelnöké, nem is a parlamenté. Természetesen, a parlamenti többség támogatja. Tehát, a miniszterelnök akarata a döntő, és én tiszteletben fogom tartani” – jelentette ki Toader csütörtök reggel.

A sajtó képviselőinek azon kérdésére, hogy miért megy el a kormányfővel való találkozóra, tekintve, hogy Viorica Dăncilă elküldte az államelnöknek a leváltását célzó határozatot, Toader ezt válaszolta: „Amikor leszögeztük, hogy 9.30-kor találkozunk, úgy értettem, még nem küldte el a határozatot. Szó szerint ezt mondta: én nem kérhetem öntől a lemondását, ön átgondolja a dolgokat és holnap találkozunk, és tájékoztat a döntéséről. Ekkor szögeztük le, hogy 9.30-kor találkozunk. Ha valóban elküldte már a határozatot a Cotroceni-palotába, akkor a lemondásom már természetesen tárgytalan” – ismertette a helyzetet Toader.

Viorica Dăncilă kormányfő szerda este elküldte a miniszterekre vonatkozó javaslatait Klaus Iohannis államfőnek, ugyanakkor a Tudorel Toader leváltására vonatkozó javaslatát, illetve a Rovana Plumb európai uniós alapokért, és Natalia Intotero külhoni románokért felelős miniszterek lemondását – tájékoztatott a kormány közleménye. A kormányfő Nicoliceán kívül Oana Floreát javasolta az európai uniós alapokért felelős, Liviu Tit Brăiloiut pedig a külhoni románokért felelős miniszteri tisztségbe.








EZT OLVASTA MÁR?

X