Benyújta lemondását Tudorel Toader igazságügyi miniszter


-A A+

A kormánypalotába megy, és benyújtja Viorica Dăncilă miniszterelnöknek lemondását az igazságügyi tárca éléről - jelentette be csütörtök délután Tudorel Toader. 

Az igazságügyi miniszter a minisztérium épülete előtt adott rövid sajtónyilatkozatot. Elmondta, a kormányfő várhatóan továbbítani fogja lemondólevelét az államelnöknek, aki kielemzi majd a dokumentumot és döntést hoz az ügyében. Amíg a tisztségéből felmentő, illetve az új igazságügyi minisztert kinevező elnöki dekrétum meg nem születik, addig ellátja tárcavezetői feladatait - szögezte le Toader. 

Toader lemondása megkönnyíti a PSD helyzetét, olyan körülmények között, amikor a kormánypártot élesen bíráló államfő feltételezhetően minden lehetséges eszközzel hátráltatni próbálja majd a kormányátalakítást. Míg a leváltandó miniszterek felmentéséről szóló elnöki rendelet kiadását Klaus Johannis megtagadhatja, ahogyan azt a legutóbbi, hónapokig elhúzódó kormányátalakítás alkalmával tette, a tárcavezető egyoldalú lemondását haladéktalanul tudomásul kell vennie, ki kell adnia a poszt megüresedéséről szóló rendeletet, és ki kell neveznie egy új tisztségviselőt: ha nem fogadja el a kormányfő jelöltjét, akkor egy - szintén a miniszterelnök által nevesített - ideiglenes tárcavezetőt a kormány tagjai közül.

Viorica Dăncilă kormányfő szerda este küldte el a miniszterekre vonatkozó javaslatait Klaus Iohannis államfőnek – tájékoztatott a kormány. A miniszterelnök elküldte ugyanakkor a Tudorel Toader leváltására vonatkozó javaslatát, illetve a Rovana Plumb európai uniós alapokért, illetve Natalia Intotero külhoni románokért felelős miniszterek lemondását. A kormányfő Eugen Nicoliceát javasolja az igazságügyi miniszteri, Oana Florea képviselőt az európai uniós alapokért felelős, Liviu Tit Brăiloiu szenátort pedig a külhoni románokért felelős miniszteri tisztségbe. 








EZT OLVASTA MÁR?

X