FRISSÍTVE - A DNA-hoz került az újságírót halálosan megfenyegető rendőrtiszt ügye


-A A+

A korrupcióellenes ügyészséghez (DNA) továbbította a bukaresti negyedik kerületi bíróság mellett működő ügyészség azt az ügyet, amelyben Emilia Şercan újságíró halálos megfenyegetése miatt vizsgálódnak az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia egyik tisztje ellen. FRISSÍTÉS: Hatósági felügyelet alá helyezték a rendőrtisztet.

Az illetékes ügyészek arra az álláspontra jutottak, hogy az ügy meghaladja hatáskörüket, ezért vonták be a DNA-t.

Mint azt szerdán megírtuk, a magasrangú köztisztviselők plágiumgyanús diplomamunkáiról évek óta író Emilia Şercan április 17-én a Facebookon számolt be arról, hogy halálos fenyegetést kapott. Akkor már három hete az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia munkatársainak plagizált doktori dolgozatairól közölt cikkeket. Közzétette a fenygető üzenetet is, amelyben ez állt: „Azért küldjük ezt az üzenetet, hogy megelőzzük a további történéseket, minden tőled függ. Hagyj fel minden folyamatban levő tevékenységeddel… ha nem akarod, hogy kezdődjön a kálváriád…” – és a folytatást kisatírozta, mint mondta, a családtagjai érdekében.

A rendőrségi feljelentés nyomán szerdán kihallgatták Adrian George Bărbulescu rendőrtisztet, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő küldte a halálos fenyegetést az újságírónak.

FRISSÍTÉS: A DNA arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy ügyészei csütörtöktől kezdődően 60 napra hatósági felügyelet alá helyezték a rendőrakadémia tisztjét, Gheorghe Adrian Bărbulescut, aki ellen zsarolás miatt folyik büntetőjogi eljárás. 








EZT OLVASTA MÁR?

X