Nagyszebenben határozták meg a Brexit utáni Európai Unió irányát (percről percre)


-A A+

Informális találkozót tartottak csütörtökön Nagyszebenben az Európai Unió állam- és kormányfői. A szász város történelmi esemény helyszíne: ez volt az első alkalom, hogy egy EU-csúcsnak Románia a házigazdája. A találkozó végén az uniós döntéshozók a Brexit utáni Európai Unió fejlesztési stratégiájáról fogadtak el nyilatkozatot. Helyszíni tudósítónk segítségével az eseményeket percről percre követjük.
13:32

Az Európai Uniós Tanácsának nagyszebeni értekezlete előtt az Európai Néppárt vezetősége is csúcstalálkozót tartott, amelyen Ludovic Orban, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke mellett Klaus Johannis államfő is részt vett. Az EPP vezetői a romániai jogállamiság veszélybe kerülése miatti aggodalmuknak adtak hangot, illetve a PNL-nek és Johannis népszavazási kezdeményezésének kampányoltak. Joseph Daul, az EPP elnöke kijelentette: nem fogják hagyni, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíciója tönkretegye Románia jövőjét. „Az igazságszolgáltatás függetlensége nem luxus, hanem szükségszerűség” – mondta. (Agerpres)

12:58

A nagyszebeni EU-csúcs kezdete előtt, csütörtök délelőtt egyeztető tanácskozást tartottak az Európai Szocialisták (PES) pártcsaládjába tartozó miniszterelnökök, de nem hívták meg a nagyobbik román kormánypártot, a Szociáldemokrata Pártot (PSD) elnökét, Liviu Dragneát, sem az ügyvezető elnökét, Viorica Dăncilă miniszterelnököt, aki a csúcsértekezleten sem vesz részt. (g4media.ro)

12:27
Gyalog érkezett Orbán Viktor

Orbán Viktor magyar miniszterelnök is megérkezett az EU-csúcsértekezlet helyszínre. A kormányfő gyalog jött.

12:17
A litván elnöknek ez lehet az utolsó kiküldetése

Három nap múlva Litvániában elnökválasztást tartanak, de az szebeni találkozóra a még hivatalban lévő Dalia Grybauskaitė érkezett. A két ciklust betöltő hölgy már nem indulhat újabb mandátumért (a litván elnökválasztás első fordulóját május 12-én, a másodikat – ha sor kerül rá – 26-án tartják).

11:38
Ott vagyunk az események középpontjában

Az EU-csúcsra elsőként Klaus Johannis érkezik. Mondjuk neki könnyű dolga volt, mert nem messziről jött, román államfőként ő a házigazda. Astrid Fodor polgármester fogadta a nagyszebeni városháza előtt.

11:23

Az európai parlamenti választásokon való részvételre buzdít, a romániai magyarokat az RMDSZ támogatására kéri, és a román–magyar kapcsolatokon is szeretne javítani romániai tartózkodása alatt Orbán Viktor – nyilatkozta a magyar miniszterelnök a nagyszebeni EU-csúcs előtt. (MTI)

11:11
Felfordultak a nagyszebeni hétköznapok

Érdeklődő nagyszebeniek várakoznak egyre többen a biztonsági kordonon túl egy órával a hivatalosságok érkezése előtt. Ha már az egész városban felfordulást keltett a több száz nemzetközi meghívott és újságíró fogadása az EU-csúcson, akkor lássanak is valamit  a felhajtás apropójából. Nagyszebenben amúgy szünetel a tanítás ezekben a napokban, a turisták pedig nem sokat láthatnak a kiszemelt attrakciókból – a Nagypiac tér az uniós vezetőké, küldöttségeké, a Kispiac tér a sajtóé. Személyes statisztikám meg azt mutatja, hogy két idevalósi vagy itt dolgozó ismerősöm is átmenetileg „elmenekült” a városból.

10:55
Donald Tusk és Orbán Viktor találkozója

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Orbán Viktor magyar miniszterelnök négyszemközti megbeszélést tartottak Nagyszebenben, az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozójának napján. (MTI)

10:08
A „biztonság” az első szó, ami eszünkbe jut

”Excuse me, where are you from?” ”From Romania…” ”Nu pot să cred…” – így beszélgettünk el kedvesen a nagyszebeni informális EU-csúcs szigorúan ellenőrzött helyszínén, a Nagypiac téren az ide kirendelt biztonsági őrtársadalom egyik tagjával (rengetegen vannak). Ő mindössze kedvesen arra akart kérni, helyezzem letétbe a sajtócentrumban az ajándékként kapott tarisznyát. Persze, biztonsági megfontolások indokolják ezt az „intézkedést”.

Terepszemlémkor, reggel 9 óra után a nemzetközi tévéstábok már elkezdték a „honfoglalást” a piros szőnyeg mentén, ahol a 27 uniós kormány- és államfő érkezik majd 12 óra előtt. Nagyszebenben amúgy a „biztonság” az első szó, ami eszünkbe jut, ahogy beérkezünk a városba: minden második utcasarkon egy vagy két rendőr áll. És viccesen vagy sem, de ez éppenséggel összhangban van annak a stratégiai menetrendnek az első pontjával, amelyet Nagyszebenben fognak megvitatni, és amely az Európai Unió 2019–2024-es időszakra szóló prioritásait tartalmazza.
 

09:56
Ezek a várható események

10.00 – az Európai Néppárt vezetői munkamegbeszélést tartanak az EU-csúcs előkészítéséről

11.45 – érkeznek az állam- és kormányfők a nagyszebeni polgármesteri hivatalba

12.30 – elkezdődik az Európai Tanács ülése Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke részvételével

13.15 – csoportkép készül az EU-csúcs résztvevőivel Nagyszeben történelmi főterén

13.30 – munkaebéd kezdődik a Brukenthal Múzeumban

15.30 – folytatódik az Európai Tanács ülése

18.00 – Klaus Johannis államfő, Jean – Claude Juncker és Donald Tusk sajtótájékoztatót tartanak

09:49
Az EU-csúcs számokban

A 27 állam- és kormányfő mellett 36 ország küldöttségét, 400 magas rangú meghívottat, 900 akkreditált újságírót fogadnak ma Nagyszebenben.












EZT OLVASTA MÁR?

X