Úzvölgyi „feketezsákos” akció: riasztották az állami intézményeket
Dormánfalva polgármestere arról értesítette pénteken az illetékes állami intézményeket, hogy „magyar polgárok fekete szemetes zsákokkal takarták le az úzvölgyi temetőben elhantolt román katonák sírkeresztjeit”.
„Ez szerintem a román hősök ellen irányuló vandál cselekedet volt” – idézte a desteptarea.ro portál Toma Constantint. A polgármester szavai szerint az akciót egy olyan civil szervezet követte el, amelyik a magyar közösséget képviseli.
Toma Constantin értesítette a történtekről az elnöki hivatalt, a kormányt, a parlamentet, a külügyminisztériumot, belügyminisztériumot, védelmi minisztérium, a Bákó megyei önkormányzatot és a prefektúrát is.
„A nemzetközi temető jogi helyzetétől függetlenül az összes olyan államnak törvény adta joga megadni a tiszteletet a hőseinek, amelynek a katonái ezekben a sírokban nyugszanak” – nyilatkozta a polgármester.
Megkongatta a vészharangokat a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Marius Pașcan is. A Népi Mozgalom Pártjának szenátora botrányosnak nevezte a katonatemetőben történteket. „Ez hihetetlen. A román hősöknek még a hazájukban sincs nyugtuk a sírjukban” – írta Facebook-oldalára a politikus.
Pașcan közölte, hogy értesítette az illetékes állami intézményeket, a kormányt és a parlament házelnökeit is a történtekről. Alexandru Cumpănașu, az Országos Koalíció Románia Modernizálásáért (CNMR) nevű magyarellenes civil szervezet elnöke pedig felszólította az ügyészséget, hogy indítson eljárást az ügyben, az erdélyi magyar pártokat pedig arra, hogy foglaljanak állást róla.
Mint ismert, az illegálisan elhelyezett betonkereszteket és a román katonák emlékművét csütörtökön az önmagukat Úzvölgyi Civil Akciócsoportnak nevező szervezet tagjai műanyag zsákokkal takarták le . Az akcióban információink szerint részt vett az a nő is, akit bántalmaztak a 2017-es Tusványoson, amiért sípolni kezdett Orbán Viktor magyar kormányfő beszéde közben. A történtekről az őrt álló civilek és az RMDSZ is elhatárolódott.
A Bákó megyei rendőrség korábban közölte, hogy hivatalból vizsgálódik az ügyben.
- Állandó a rendőri jelenlét az Úz-völgyében – a román ultrák támadásától tartanak
Társadalom - A román sajtó felvételeket közölt a „feketezsákos” akció végrehajtóiról
Társadalom - FRISSÍTVE - Tüntettek Bukarestben az Úz-völgyében állítólagosan megvert román képviselőjelöltért
Belföld - Az RMDSZ elhatárolódik az úzvölgyi „feketezsákos” akciótól
Belföld - Nem csak őrizték, szépítgették is az úzvölgyi magyar katonatemetőt
Társadalom
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni