Rareş Bogdan (PNL): A PSD egy szót sem szól az úzvölgyi katonai temetőben történtekről
Rareş Bogdan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselőjelöltje úgy nyilatkozott szombaton, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) „egy szót sem szól” az úzvölgyi katonai temetőben megjelent műanyag zsákok kapcsán, amelyekkel a román katonák emlékének állított kereszteket borították be ismeretlen tettesek.
„Azt akarjuk, hogy megfizessenek azok, akik 48 órája egyetlen szót sem szólnak, ugyanis szövetségben állnak azokkal, akik ezt a súlyos ügyet – a hősök temetőjében levő román katonák keresztjeinek letakarását – gerjesztették. A PSD egyetlen szót sem szól erről” – mondta Rareş Bogdan a PNL szombati, bukaresti kampánygyűlésén.
A Bákó megyei rendőr-főkapitányság pénteken hivatalból kivizsgálásba kezdett, miután az úzvölgyi katonai temetőben a román katonák emlékére nemrégiben felállított kereszteken műanyag zsákok jelentek meg. Cătălina Creţu, a Bacău megyei rendőrség szóvivője közölte: az ügyben nem érkezett feljelentés, hivatalból kezdtek kivizsgálásba, a nyilvánosságra hozott fotók alapján.
Az úzvölgyi temetőben a tervek szerint pénteken avatták volna fel a román katonák emlékhelyét, de a dormánfalvi helyi hatóságok egy későbbi időpontra halasztották az avatóünnepséget.
- 34927 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34929 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34929 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34930 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34932 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34932 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni