Porcsalmi Bálintot aggasztja a Hargita megyei részvételi arány


-A A+

A 16 órás országos részvétel 32 százalékos volt az EP-választásokon, az RMDSZ becslése szerint a magyarok mintegy 30,8 százalékban mentek el szavazni – mondta el a Maszolnak vasárnap délután Porcsalmi Bálint. Az ügyvezető elnököt különösen a Hargita megyei adatok aggasztják.

Az RMDSZ ügyvezető elnökének közlése szerint 16 órakor a magyar részvétel 3,8 százalékkal maradt el az országostól, és ez a lemaradás konstans volt az elmúlt órákban. Emlékeztetett, hogy a különbség a román és a magyar részvétel között ugyanebben az órában 2014-ben 1,4 százalékos, 2016-ban 2,2 százalékos volt.

Porcsalmi szerint az elkövetkező két óra kritikus lesz a magyar részvétel szempontjából, mert 19 óra után az eddigi tapasztalatok szerint jelentősen csökken a magyarok választói kedve, és a nagyvárosi román polgárok mennek el nagy számban szavazni.

A politikus felhívta a figyelmet, hogy magyarok által nagy számban lakott megyék mindegyikében elmarad a részvétel az országos átlagtól: 16 órakor Hargita megyében 31, Bihar megyében 33, Szilágy megyében 33, Szatmár megyében 26 százalékos volt ez az arány.

Fontos adatnak nevezte, hogy 2016-hoz képest most 16 százalékkal nagyobb a részvétel, megyékre bontva pedig ez a növekedés Hargita megyében mindössze 5 százalékos, Kovászna megyében pedig 10 százalék. „Az országos részvételhez viszonyított adatok tehát nem kimondottan jók, a Hargita megyei eredmények különösen nem adnak okot arra, hogy hátradőljünk” – jelentette ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X