Porcsalmi: bár egyesek számára hihetetlen, románok is szavaznak az RMDSZ-re
Az "első és legbanálisabb" magyarázat a Kárpátokon túlról érkező szavazatokra az, hogy románok is pecsételtek az RMDSZ-re – nyilatkozta a Maszolnak Porcsalmi Bálint arról, hogy az EP-választásokon látványosan megnőtt a 2016-os választásokhoz képest az RMDSZ-ra adott voksok száma a "román" megyékben. Az ügyvezető elnök írásban válaszolt a kérdéseinkre.
Egészen pontosan hány szavazatot kapott az RMDSZ a Kárpátokon túli megyékben az EP-választásokon?
A Kárpátokon túli megyékben, azaz 24 megyében – ha ide nem számoljuk a bukaresti és bákói szavazókörzeteket, hiszen ott számottevő magyar közösségek élnek – 28 065 szavazatot kaptunk a szerdai 11 órás előzetes eredmények alapján. Hozzá kell tennünk, hogy a 2007-es és 2009-es EP-választásokon is kapott számottevő szavazatot az RMDSZ: 12 ezret. 2007-ben pedig a magyar jelöltek, Tőkés László és az RMDSZ jelöltjei 20 ezer szavazatot kaptak (29 százalékos részvétel mellett), ami a mostani részvételi aránnyal számolva 35 ezer szavazatnak felelne meg. Ha a kiegyenlített részvételi arányokat vesszük figyelembe, az RMDSZ az idei EP-választásokon 16-19 ezerrel több szavazatot kapott, mint amit a korábbi választások valószínűsítettek a 24 regáti megyében.
Mi a magyarázata annak, hogy az RMDSZ-re adott szavazatok ennyire látványosan megugrottak a 2016-os parlamenti választásokhoz képest?
Az első és legbanálisabb magyarázat, bár egyesek számára hihetetlen: román emberek is szavaznak az RMDSZ-re. Azok, akik eddig azért kritizáltak, hogy nem kapunk román szavazatokat, most épp azért vannak kiakadva, mert nem csak magyar emberek voksoltak az RMDSZ-re. Ez számomra azt is tisztán mutatja, kiket idegesít, hogy továbbra is megmarad a romániai magyarok képviselete az EP-ben. Másodsorban: hibás azt feltételezni, hogy ezekben a megyékben a szavazatarány együtt mozog az etnikai aránnyal.
Ezen logika mentén soha nem kellett volna szavazatokat kapnunk ott, ahol nincsenek magyarok. Kedvencem a teleormani példa, ahol a szóbeszéd szerint soha nem is láttak magyar embert. Nos, az igaz, hogy vasárnap ebben a megyében 669 szavazatot kaptunk. De az is igaz, hogy ez a szavazatszám kisebb, mint 2007-ben, amikor ott az RMDSZ és Tőkés László együtt több voksot kapott – 674-et. Valószínű, akkor sokkal több magyar élt arrafelé. Az sem titok, hogy az RMDSZ-nek több ízben voltak urnabiztosai választási irodákban a Kárpátokon túli megyékben: idén megpróbáltunk minél több körzetet lefedni. Mi több, az RMDSZ rendszeresen a szavazólapokon is megjelenik ezekben a megyékben, mivel a parlamenti választások alkalmával – még az egyéni választókerületes rendszerben is – a szövetség az ország minden megyéjében állított jelölteket. Ennél fogva a tulipán nem idegen az ottani szavazók számára. Egyáltalán nem mellékes, hogy az RMDSZ-nek megyei/területi szervezetei vannak például Suceava, Galac, Vaslui, Konstanca, Gorj, Vâlcea, Mehedinți megyékben, ahol lelkes magyar emberek vezetik a szervezetet, akik mindig nagy erőfeszítést tesznek, hogy a maguk kis részével hozzájáruljanak a szövetség országos sikereihez, eredményeihez.
Végeztünk egy részletes elemzést is, körzetekre bontva. Azt látjuk, hogy a szavazatok megoszlása nagyon szórt. A 24 megye 9846 körzete közül az RMDSZ nem kapott szavazatot 1331-ben, a szavazatok 95 százaléka pedig olyan körzetekből jön, ahol egy és tíz szavazat között kapott a szövetség. Az átlagos körzetenkénti szavazatszám 2,85. Ennek is több oka lehet. Lehetnek hibás, elrontott, véletlen szavazatok. De lehet általános protest szavazat is – erre utal az, hogy az ezekben a szavazókörzetekben elért RMDSZ-eredmény kis, esélytelen pártok szavazatarányával mutat összefüggést (PSR, PRODEMO, PSDI, BUN). Nem mutat statisztikai összefüggést a PSD, a PNL szavazatarányaival.
Hogyan kommentálja azokat a román sajtóban meglebegtetett információkat, miszerint ezek a szavazatokat a PSD „irányította át" az RMDSZ-hez egy háttéralku alapján?
Álhíreket és tudatos félretájékoztatást nem kommentálok. De határozottan visszautasítok minden olyan híresztelést, spekulációt, amely háttéralkut feltételez román pártokkal.
Milyen mértékben járultak hozzá ezek a szavazatok az RMDSZ választási eredményéhez? Megalapozott-e az állítás, hogy nélkülük nem lenne meg a két mandátum?
Figyelembe véve a magas részvételt, számításaink szerint az eddigi választások átlagához képest 16-19 ezer szavazattal kaptunk többet a szóban forgó megyékben. Ez a szám természetesen hozzájárul az RMDSZ összeredményéhez, körülbelül 0,18-0,20 százalékpontot jelent az 5,3 százalékból, de nem befolyásolta a küszöb átlépését. Én viszont nagyon veszélyesnek tartom ezt a típusú számolást, hiszen azt feltételezi, hogy egyik szavazat fontosabb, erősebb, legitimebb, mint a másik. Nagyon rövid az út addig, amíg valakik azt kezdik mondogatni, hogy egy külföldi szavazat többet ér, mint egy belföldi, vagy egy városi jobb egy vidékinél, esetleg a fiataloké több mint az időseké, vagy netán egy férfi voksa erősebb egy nőénél. A legnagyobb hiba viszont az volna, ha valaki elvitatná, elbagatellizálná az erdélyi magyarok masszív részvételét. Elvégre az eredmény, az RMDSZ százaléka, mindenekelőtt a magyar emberek érdeme, mindazoké, akik szavazatukkal megvédték az magyar képviseletet.
- 33194 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33196 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33196 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33197 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33199 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33199 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni