Napokon belül dönt Johannis az új miniszterek kinevezéséről


-A A+

A következő napokban fog döntést hozni az igazságügyi, az európai alapokért felelős, illetve a külhoni románokért felelős tárca élére javasolt miniszterek kinevezését illetően Klaus Johannis – jelentette ki az államfő.

A nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága május 29-én úgy határozott, hogy Titus Corlăţeant javasolják kormányfő-helyettesnek, Ana Birchall venné át az igazságügyi tárcát, Roxana Mânzatu az európai alapokért felelős minisztériumot, Natalia Intotero pedig a külhoni románokért felelős tárcát kapná vissza.

Johannis elnök egy nappal később bejelentette, hogy nem adja hozzájárulását Titus Corlăţean miniszteri kinevezéséhez. Döntése hátterében az állhat, hogy a 2014-es elnökválasztás idején Corlățean volt a külügyminiszter, és az ő felelősségének tartják a külhoni szavazókörzetetek történt fennakadásokat, amikor is a külföldön élő román állampolgárok ezrei nem tudták leadni voksaikat a külképviseleteken.

A három szóban forgó minisztérium élén másfél hónapja ügyvivő miniszterek állnak, miután a PSD április 17-én megvonta a politikai bizalmat Tudorel Toader volt igazságügyminisztertől, Rovana Plumb és Natalia Intotero miniszerek pedig Liviu Dragnea – azóta bebörtönzött – pártelnök nyomására lemondtak, mivel a párt európai parlamenti képviselőjelöltjei voltak. A Viorica Dăncilă kormányfő által javasolt új minisztereket Johannis rendre visszautasította, ezért csak ideiglenes vezetők vannak a tárcák élén.







EZT OLVASTA MÁR?

X