Dăncilă: alkotmánymódosító parlamenti munkacsoport létrehozását javasoltuk Johannisnak
A szociáldemokraták egy, az alkotmány módosításával foglalkozó parlamenti munkacsoport létrehozását javasolták Klaus Johannis elnöknek a május 26-i igazságügyi referendum eredményének érvényre juttatásáról tartott konzultáción – jelentette ki Viorica Dăncilă kormányfő szerdán. A miniszterelnök nyomatékosította: nem támogatja, hogy az alaptörvény módosítása kapcsán kiírandó népszavazást egy másik választással egyidőben szervezzék meg.
„Elismételtük, hogy a Szociáldemokrata Pártnak nagyon fontos a szavazás eredménye, és fontos, hogy minél hamarabb gyakorlatba ültessük azt – nyilatkozta. – Figyelembe véve, hogy a népszavazásnak konzultatív jellege volt, most konkrét dolgokat kell tennünk. Emiatt egy parlamenti munkacsoport létrehozását javasoltuk az államfőnek, amelyet Marcel Ciolacu képviselőházi elnök vezetne, és amely minden politikai párttal megvitatná a kérdést, mivel konszenzusra van szükség”.
A sürgősségi kormányrendeletek korlátozásának, illetve az ilyen intézkedések alkotmánybíróságon való megtámadása kiterjesztésének alkotmányba foglalásához kétharmadra van szükség – mutatott rá Dăncilă. „Azt szeretnénk ugyanakkor, hogy az alkotmánymőódosító népszavazást ne szervezzék meg egy másik választással egyidőben, ugyanazon a napon, mivel ez a gyakorlat ellentmond a Velencei Bizottság ajánlásainak” – fejtette ki Dăncilă.
A kormányfő szerint Marcel Ciolacu már csütörtökön elkezdi a munkacsoport megalakítását. Elmagyarázta ugyanakkor, hogy miért támogatja a népszavazáson született eredmények gyakorlatba ültetését, bár május 26-án – korábbi ígérete ellenére – nem vett részt a referendumon.
„Számomra fontos az állampolgárok akarata. Mivel a lakosság nagy számban járult urnák elé, és kifejezte ezirányú akaratát, természetes dolog, hogy figyelembe vegyük azt” – mondta.
- 33222 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33224 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33224 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33226 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33227 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33227 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni