Augusztus 10-i tömegoszlatás: a szervezett bűnözés elleni ügyosztály folytatja a kivizsgálást


-A A+

A katonai ügyészség áthárította az illetékességet a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészségnek (DIICOT) a tavaly augusztus 10-i bukaresti kormányellenes tüntetésen elrendelt tömegoszlatással kapcsolatos nyomozás ügyében.

A legfőbb ügyészség hétfői közleménye értelmében a DIICOT folytatja a kivizsgálást a 2018. augusztus 10-i csendőri bevetés megszervezésével és vezetésével kapcsolatban, valamint azon csoportok ügyében is, amelyek tagjai erőszakosan léptek fel a rendfenntartó erőkkel szemben. Ugyanakkor azt is megvizsgálják, hogy mindezen tettek veszélyeztették-e a nemzetbiztonságot – áll még a közleményben.

Ebben azzal magyarázzák a DIICOT illetékességét, hogy a vizsgált tettek az alkotmányos rend elleni bűncselekmények kategóriájába sorolhatók.

A DIICOT múlt héten kikérte az augusztus 10-i eseményekkel kapcsolatos ügy iratcsomóját a katonai ügyészségtől, hogy megvizsgálja, „vannak-e összefüggő elemek a nyomozás tárgyát képező tettek között" a két dossziéban.

A DIICOT azt követően indított nyomozást a tavaly augusztusi bukaresti tüntetés ügyében, hogy a román csendőrség szeptemberben feljelentést tett az alkotmányos rend elleni cselekmények miatt. Szintén 2018 szeptemberében Liviu Dragnea volt szociáldemokrata pártelnök úgy nyilatkozott, vannak arra vonatkozó információi, hogy külföldről is finanszírozták az augusztus 10-ei tiltakozó akciót.

Mint emlékezetes, a múlt nyáron a Nyugat-Európában élő és dolgozó román diaszpóra-közösségek nevében szerveztek tüntetést a fő kormányerőt alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) igazságügyi törvénymódosításai ellen. A 40 ezresre duzzadt tömeget a csendőrség könnygázzal és vízágyúval feloszlatta. A demonstráción 450 ember, köztük 35 csendőr szorult helyszíni orvosi ellátásra, 70 embert, köztük 11 csendőrt kellett kórházba szállítani. A tüntetés után több mint 700 feljelentés érkezett a csendőrség ellen.

A DIICOT nyomozásával párhuzamosan a katonai ügyészség a csendőri bevetést irányító csendőrségi vezetők – a Román Csendőrség vezetője, Ionuţ Cătălin Sindile, Gheorghe Sebastian Cucoş első parancsnokhelyettes és a bukaresti csendőrség főkapitánya, Laurenţiu Cazan –, valamint Dan Chirică államtitkár ügyében vizsgálódott.








EZT OLVASTA MÁR?

X