Az augusztusi tömegoszlatás vizsgálati anyagának nyilvánosságra hozatalát kéri egy képviselő


-A A+

Az úgynevezett román diaszpóra-tüntetésen történt csendőri túlkapások vizsgálati anyagának nyilvánosságra hozatalát kéri Carmen Dan belügyminisztertől Ovidiu Raeţchi, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője.

Az ellenzéki honatya azt követően állt elő a követelésével, hogy a belügyminiszter korábban azt mondta: január végén feloldották a tiktosítását a 2018 nyarán a bukaresti Victoriei téren történtek után indított nyomozásban.

A PNL-s politikus egy sajtóközleményben szólította fel a tárcavezetőt szerdán, hogy ez esetben még ma tegyék közzé a minisztérium honlapján az összes dokumentumot, és arra bátorította az újságírókat, hogy közérdekű információ-igénylés címén kérjék ki a dossziét.

Az alsóház védelmi, közrendészeti és nemzetbiztonsági szakbizottságának tagjaként tevékenykedő Raețchi szerint a kormány ködösít az ügyben, felelősségre vonás nélkül akarja lezárni az eljárást, és hazugságnak nevezte Carmen Dan állítását a titkosítás feloldásáról, mondván, hogy „a parlamenti szakbizottságok továbbra is titkosított formában kapják meg a dokumentumokat”.

A liberális képviselő szerint a közvéleménynek joga van megtudni az igazságot a tavaly augusztus 10-én történtekről.

Mint emlékezetes, a múlt nyáron a Nyugyat-Európában élő és dolgozó román közösségek nevében szerveztek tüntetést a fő kormányerőt alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikája ellen. A 40 ezresre duzzadt tömeget a csendőrség könnygázzal és vízágyúval feloszlatta, több tucatnyian megsérültek, sokan azzal vádolták meg a karhatalmat, hogy eltúlozta a beavatkozást. A tüntetés után több mint 700 feljelentés érkezett a csendőrség ellen, de senkit sem vontak felelősségre a csendőrök közül.







EZT OLVASTA MÁR?

X