Alkotmánymódosító tervezetet nyújtottak be a kormánypárti törvényhozók
A kormánykoalíciót alkotó két párt parlamenti képviselői benyújtották a törvényhozó testület elé alkotmánymódosító javaslatukat. A tervezetet a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 140 képviselője és szenátora írta alá.
A javaslat értelmében nem választhatók a központi és helyi közigazgatási szervek soraiba, a képviselőházba, a szenátusba vagy államelnöki tisztségbe olyan állampolgárok, akiket jogerősen szabadságvesztésre ítéltek szándékosan elkövetett bűncselekmény miatt, mindaddig, amíg olyan helyzet nem áll elő, amely megszünteti az ítélet következményeit. A tervezet a 94-es cikkelyt is módosítaná, olyan értelemben, hogy Románia elnöke kegyelemben részesíthet elítélteket, de nem olyanokat, akiket korrupciós bűncselekmények miatt ítéltek el.
A 115-ös cikkelyt módosító javaslat szerint nem hozhatók sürgősségi rendeletek az alkotmányos törvények területein, a rendeletek nem befolyásolhatják negatívan az alapvető állami intézmények működését, az alkotmány által előírt jogokat, szabadságokat és kötelességeket, a választási jogot, nem terjedhetnek ki a bűncselekményekre, azok büntetésére és végrehajtására, sem az igazságszolgáltatás megszervezésére, és nem tehetik lehetővé bizonyos javak kényszeres államosítását.
A 146-os cikkelyre vonatkozó módosítás szerint a rendeletek ellen az államfő, a két házelnök, legalább 50 képviselőből álló vagy legalább 25 szenátorból álló csoport nyújthat be óvást az alkotmánybírósághoz. Az alkotmányossági kifogást legtöbb 5 napon belül lehet benyújtani azt követően, hogy a kifogásolt rendelet megjelent a Hivatalos Közlönyben.
Az alkotmánymódosítás elfogadása népszavazás révén történik.
Az ellenzéki alakulatok hétfőn terjesztettek a parlament elé egy alkotmánymódosító tervezetet, amely a május 26-i referendumon kinyilvánított népakaratnak és a Klaus Johannis államfő által javasolt politikai megállapodásba foglaltaknak megfelelően módosítaná az alaptörvényt.
- 33160 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33162 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33162 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33163 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33165 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33165 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni