FRISSÍTVE – Lemondott Carmen Dan belügyminiszter, még mielőtt leváltották volna


-A A+

FRISSÍTVE: Lemondott hétfőn délben Carmen Dan belügyminiszter. A Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága a hétfő délutáni ülésén amúgy is a leváltásáról döntött volna.

A tárcavezető a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottságának (CEx) a kormányátalakításról döntő ülése előtt jelentette be, hogy távozik tisztségéből.

Carmen Dan azt mondta, hétfő reggel „őszinte és közvetlen beszélgetést" folytatott a miniszterelnökkel, és közölte vele, hogy nem kell szavazásra bocsátania menesztését a pártvezetőség hétfői ülésén, mert önként távozik posztjáról. Hozzátette, tudomása szerint menesztésének kilátásba helyezése „politikai döntés" eredménye, nem a teljesítménykritériumok figyelembe vételével határoztak így.

Bevallása szerint a Viorica Dăncilă kormányfővel folytatott megbeszélésen az „utca nyomásáról" is beszéltek. „Egy évvel ezelőtt ez még nem zavart bennünket, de ezek szerint most zavar. Emelt fővel távozom. Nincs, mit felrónom magamnak" – mondta az újságíróknak Carmen Dan.

A május 26-i európai parlamenti választások és referendum megszervezése kapcsán Carmen Dan ismét nyomatékosította, hogy minden, ami a belügyminisztérium hatáskörébe tartozott, „rendben zajlott".

Arra a kérdésre, hogy tudja-e, ki fogja váltani őt a tisztségben, Carmen Dan azt mondta, tudomása szerint még nem született végleges döntés, de Nicolae Moga Konstanca megyei PSD-s szenátor az esélyes a tisztségre, akinek sok sikert kívánt.

Megkérdezték tőle az újságírók azt is, úgy gondolja-e, hogy esetében a PSD engedett a menesztését több ízben is kérő Klaus Johannis államfő által gyakorolt nyomásnak. „Úgy tűnik, hogy igen" – válaszolt a leköszönő tárcavezető.

Dăncilă neheztel, amiért Dan előbb a sajtóval közölte lemondását

A Szociáldemokrata Párt egyes tagjai „semmit nem értettek meg" az eddig történtekből, és azt hiszik, méltányolni fogja valaki, ha a párt vezetőtestületeivel való egyeztetés előtt nyilatkoznak a sajtónak a döntéseikről – mondta Viorica Dăncilă kormányfő és PSD-elnök Carmen Dan belügyminiszter bejelentésére reagálva.

A PSD országos végrehajtó bizottságának ülésére készülő pártelnöktől azt kérdezték, miként kommentálja Carmen Dan nyilatkozatát, miszerint senki nem indokolta meg a kilátásba helyezett menesztését, és szerinte mindennek az áll a hátterében, hogy a PSD engedett Johannis nyomásának.

„Carmen Dan nem jól tájékozott, ha valóban ezt nyilatkozta. A PSD soha nem fog engedni az államfő nyomásgyakorlásának. Hamarosan elkezdődik egy kampány, amelyben ellenfelek leszünk, tehát semmi esetre sem szabad a neki kedvező döntéseket hoznunk" – válaszolt a miniszterelnök.

Dăncilă hozzátette, ha valaki valóban ragaszkodik a pártjához és hisz benne, előbb az alakulat vezetőtestületeivel közli döntését, és azután nyilatkozik ezekről a sajtónak.

„Minden kollégától kértem, hogy így járjon el. Úgy tűnik, egyesek számára a személyes érdek előrébb való a pártérdeknél" – fogalmazott a PSD elnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X