Közvitára bocsátják az elektromos karperecek használatáról szóló törvénytervezetet


-A A+

Közvitára bocsátja kedden a belügyminisztérium az elektromos karperecek használatáról szóló törvénytervezetet – jelentette be Carmen Dan leköszönő miniszter.

Az elektromos karperecek használatáról szóló törvénytervezeten több mint hat hónapon át dolgoztak a belügyminisztériumban, és elsősorban a családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyeket érinti. Gyakorlatilag ezzel ellenőriznék, hogy az agresszorok betartják-e a távolságtartási végzést. Egy tervezet szerint a távoltartási végzés megszegése egy hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetéssel járhat.

Carmen Dan elmondta, hogy a nyár folyamán minden érdekelt félnek lehetősége lesz véleményt nyilvánítani a javaslatról és hozzájárulni a tervezet végső formájához, amely a távozó miniszter reményei szerint ősszel a parlament elé kerül.

A tisztségéről hétfőn, a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának a kormányátalakításról döntő ülése előtt lemondott miniszter kedden úgy nyilatkozott, „jó és békés gondolatokkal" ment be a minisztériumba. Azt is mondta, mindaddig ellátja a miniszteri teendőket, amíg lemondása hivatalossá válik.








EZT OLVASTA MÁR?

X