Családon belüli erőszak: ingyenes tanácsadást nyújtanak az áldozatoknak Kolozsváron


-A A+

Sikerült felújítania romos állapotából az önkormányzatnak a Zsigmond király/Maramureşului utca 1. szám alatt található ingatlant, ahol ezentúl tanácsadói központot működtetnek a családon belüli erőszak áldozatai számára. A sajtónyilvános épületavató különleges meghívottja az erőszakot túlélő Eleonora Pokola volt, aki ma már saját alapítványával tesz az áldozatok védelméért és segítéséért. 

A tanácsadói központban integrált szociális támogatást nyújtanak a családon belüli erőszak áldozatainak, felnőtteknek és szülő-gyereknek egyaránt, mutatott rá kedden Oláh Emese alpolgármester. Olyan súlyos adatoknak az ismeretében, miszerint 2017-ben országszerte 21 ezer feljelentés érkezett családon belüli erőszakról, melyek közül 87 eset a bántalmazott életét követelte, Kolozsvár is úgy érezte, hogy lépnie kell, hiszen a városban sem fényesebb a helyzet, idén eddig mintegy tucatnyi feljelentés érkezett. Nem beszélve arról, hogy a valóság eltér a hivatalos adatoktól, hiszen sokan nem tesznek feljelentést a bántalmazó élettárs ellen. Szintén 2017-es adatok szerint több mint 3 ezer távoltartási parancsot rendeltek el a bíróságok, aminek több mint felét megszegték.

Az intézményben ingyenes jogi és pszichológiai tanácsadást nyújtanak a szakemberek – egy szociális munkás, egy pszichológus és egy jogtanácsos – az áldozatoknak, de azok a személyek is fordulhatnak hozzájuk, akik szűkebb vagy tágabb körükben erőszakot gyanítanak, tapasztalnak. Kolozsvár polgármesteri hivatala további lépéseket is tervez az áldozatok védelmére, újabb menhely átadását helyezte kilátásba a jövőben. Oláh Emese alpolgármester emlékeztetett arra a jelentős összegű lakbértámogatásra is, amellyel az önkormányzat segíteni próbálja az áldozatokat abban, hogy kilépjenek a bántalmazó kapcsolatból. 

A Zsigmond király/Maramureşului utca 1. szám alatt található ingatlanra 2017-ben esett a városháza választása, felújítására 100 ezer lejt, felszerelésre, berendezésre 17 ezer lejt fordítottak.

A kolozsvári önkormányzat a családon belüli erőszak megelőzésében és megfékezésében vállalt szerepét Gina Pop rendőrbiztos, a Kolozs Megyei Rendőrség Bűnügyi Megelőző- és Kivizsgálóirodájának vezetője, Viorica Zlati, a Kolozs Megyei Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (AJPIS) igazgatója, Aurel Mocan, a Szociális és Egészségügyi Igazgatóság (DASM) vezetője és Vasiliu Corina Ileana, a Kolozs Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szolgálatvezetője is üdvözölte. Hangsúlyozták: régóta igény van egy ilyen intézményre, ami hozzájárulhat a családon belüli erőszakos esetek megelőzésére és megfékezésére. A rendőrbiztos tapasztalata szerint az áldozatok egyre inkább bátorságot gyűjtenek és feljelentik az agresszort, Aurel Mocan pedig a civil szervezetek és az intézmények közötti jó és elengedhetetlen együttműködésére hívta fel a figyelmet. 

„Bármilyen hibát elkövettem, arcon köpött”

„Megtisztelve és boldogan érzem magam” – fogalmazott a sajtónak a két évtizedig bántalmazó kapcsolatban élő Eleonora Pokola, hiszen tudja, milyen fontos az áldozatoknak tudniuk, hogy van, kihez fordulniuk. Szavai szerint „az egész csomag” kijutott neki, súlyos pszichológiai és fizikai bántalmazások áldozata volt hosszú éveken keresztül, ráadásul kapcsolata mellett egy rákbetegséget is túlélt. Legmegalázóbbnak az arcon köpést érezte: „bármilyen hibát elkövettem, és neki nem voltak érvei, arcon köpött”. Férje lábbal tiporta az önértékelését, elhitette vele, hogy nem tud írni és képtelen a gyerekek házi feladatában segíteni, évek múltán erre rácáfolt azzal, hogy tapasztalatait egy könyvben foglalta össze. Azt is mondogatta neki folyamatosan a partnere, hogy nem tud beszélni, ezért a társalgásokban visszahúzódó, csendes volt, nehogy szégyent hozzon a férjére – ezzel szemben ma minden lehetséges fórumon felszólal a családon belüli erőszak áldozatainak védelmében, és ilyen célú alapítványt is létrehozott.

„Éreztem, hogy nem normális az, ami velem történik” – válaszolta arra a kérdésre, hogy mi késztette arra, hogy kilépjen a mérgező kapcsolatból. Szüleinek kiegyensúlyozott házassága lebegett a szeme előtt, ő is olyan viszonyra vágyott. Férje tönkretette számára a virágadás gesztusát, mondta még, mert a bántalmazásokat mindig bocsánatkérések sora és virágcsokrok követték. 2006-ban gyűjtött elég bátorságot ahhoz, hogy elváljon, de ezzel nem szabadult meg a férfitől, aki 6-7 évig még rendszeresen zaklatta őt és a gyerekeket telefonon. „Borzalmas volt, szavakba sem tudom foglalni” – fogalmazott. Lassan-lassan azonban leállt.

Eleonora Pokola minden bántalmazott nőnek azt üzente: legyen erősek, tájékozódjanak a lehetőségekről, és ne hitegessék magukat azzal, hogy a gyerekek miatt megéri együttmaradni az agresszív partnerrel.

A tanácsadói központ elérhetőségei:
tel.: 0372.799.098
e-mail: violentainfamilie@dasmclujnapoca.ro  
honlap: www.dasmclujnapoca.ro







EZT OLVASTA MÁR?

X