Orbán Viktor a jubileumi Tusványoson: igent mondunk a demokráciára, nemet a liberalizmusra (percről percre)


-A A+

A tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis "demokrácia igen, liberalizmus nem" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn. Az úzvölgyi temető ügyéről az mondta: enneka a megoldása nem politikai természetű. A beszédét percről percre közvetítettük.

11:13
Odaszúrt a „migránsbarát” politikusoknak is

Beszédében a volt EP-képviselő ostorozta az EU bevándorláspárti politikusait. Szavai szerint az Unió és az ENSZ mögött meghúzódó globális háttérhatalmak kétes indítékú tárgyalásokon szövögetik a kontinen elárasztására és keresztény identitásának felszámolására irányuló terveiket. „Magyarokként büszkék lehetünk arra, hogy hazánk nem enged a reá nehezedő brüsszeli és New York-i politikai nyomásnak és mesterkedéseknek, és közép-európai, olasz és amerikai szövetségeseivel vállvetve védelmére kel országunk szuverenitásának, Európa és tagnemzetei identitásának” – jelentette ki.

11:10
Odaszúrt egyet Borboly Csabának

Tőkés elmondta: a tábor megnyitásának reggelén csodálkozva hallgatta a Kossuth Rádióban, hogy a Hargita Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke, Borboly Csaba „házigazdaként” szólt a nyilvánossághoz. „De kicsire nem adunk” – jelentette ki. Megjegyezte, számára az a fontos, hogy Tusványoson az alapítók, a Fidesz és „az erdélyi nemzeti erők képviselői, akik a legmostohább időkben is hűségesek maradtak a szintén 30 évet számláló Temesvárhoz, valamint a rendszerváltozással párban haladó bálványosi folyamathoz”. 

11:04
Tőkés kitüntetésének visszavonását Trianon 100. évfordulóján tárgyalják

Az EMNT elnöke beszédét azzal a bejelentéssel kezdte, hogy 2020. június 4-ére, Trianon 100. évfordulójára tűzte ki a Legfelsőbb Bíróság annak a perének a tárgyalását, amelyet a Románia Csillaga érdemrend visszavonása miatt indított. Tőkés László felidézte: ez az elismerést azután vonta meg tőle Klaus Johannis államfő, hogy hat évvel ezelőtt, szintén Tusványoson felkérte Orbán Viktort: az osztrák dél-tiroli modellnek megfelelően vállaljon védhatalmi szerepkört az erdélyi magyarság iránt.

A sors különleges iróniája az, hogy a kitüntetésben a romániai forradalom 20. évfordulóján az a Traian Bǎsescu államelnök részesített, aki Orbán Viktor miniszterelnök úrral együtt annakelőtte többszöri vendége volt szabadegyetemünknek, s aki azóta a székelység és a román–magyar párbeszéd nagy barátjából a szélsőségesen nacionalista román Népi Mozgalom Pártjának alapítója és vezéralakja lett, szász elnökutódjával versenyt szaladva a „magyarbarátságban” – jelentette ki Tőkés.

10:53
Németh Zsolt köszöntötte az egybegyűlteket

A tusnádfürdői futballpályát színültig megtöltő egybegyűlteket – szintén a hagyományos módon – Németh Zsolt köszöntötte. „A nemzet helyzetéről fog beszélni miniszterelnök úr és püspök úr. Támogatni fogják a nemzetet" – harangozta be Orbán Viktor beszédét Tusványos egyik alapítója. Majd – szintén a hagyományokhoz híven – Tőkés Lászlónak adta át a szót.












EZT OLVASTA MÁR?

X