Tüntetők fogadták Viorica Dăncilă kormányfőt Mamaián


-A A+

Egy csoport tüntető várt vasárnap Viorica Dăncilă kormányfőre a mamaiai kiállítócsarnok előtt, ahol a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyugdíjszervetének ülését tartották.

A kormány- és Dăncilă-ellenes jelszavakat tartalmazó táblákkal a helyszínre érkező tüntetők vitába keveredtek a PSD-s nyugdíjasok egy csoportjával. A csendőrség elszigetelte a tiltakozókat, és biztosította a kormányfő szabad bevonulását az épületbe.

Viorica Dăncilă szerint a tüntetők "nem Románia javát akarják" és tulajdonképpen a nyugdíjpont értékének emelése ellen tiltakoznak. Meglátása szerint időszerű lenne, hogy a parlament elfogadjon egy jogszabályt, amely bűncselekménynek minősítené a rágalmazást.

A miniszterelnök szerint mindenütt ugyanazt a hét-nyolc embert lehet látni, akik "nem a román népre jellemző magatartást tanúsítanak", akik azon a napon is a kormány ellen tüntetnek, amikor emelik a nyugdíjakat.








EZT OLVASTA MÁR?

X