FRISSÍTVE - Tăriceanu lemondott, ideiglenes elnöke van a szenátusnak


-A A+

Teodor Meleşcanut javasolja a szenátusi elnöki tisztségbe a Szociáldemokrata Párt (PSD) - közölte hétfőn Viorica Dăncilă kormányfő. FRISSÍTÉS: Ideiglenes jelleggel Şerban Valeca látja el a szenátusi elnöki feladatkört.

„Mi Teodor Meleşcanu urat támogatjuk. (...) Több választási lehetőség is van, szavazásra került sor, és mi Teodor Meleşcanu urat támogatjuk” – nyomatékosította Dăncilă a PSD szenátusi frakcióülése után.

Teodor Meleşcanu hétfőn úgy nyilatkozott, soha senki nem kérte tőle, hogy kilépjen a Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE). „Ha jól értettem, a mai napon a PSD szenátusi frakciója úgy döntött, hogy támogatja jelölésemet. (...) Számítok azoknak a szavazatára, akik úgy vélik, hogy a szenátus élén egy tapasztalt, kiegyensúlyozott embernek kell állnia, mert ebben a periódusban politikai kulcsszerepet fog játszani a parlament” – nyilatkozta Meleşcanu.  Arra a kérdésre, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkérte-e az alakulathoz való csatlakozásra, Meleşcanu úgy felelt: „Nem, soha senki nem kért arra, hogy lépjek ki az ALDE-ből.” Ugyanakkor azt is elmondta, hogy az ügyről még nem beszélt Călin Popescu-Tăriceanuval, az ALDE elnökével. Úgy vélekedett: házelnöki kinevezése garanciát jelentene arra vonatkozóan, hogy „'semmiféle nyomás nem nehezedik majd az ALDE-re”, sőt, jövőbeni perspektívát kínál majd pártja számára. 

Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök tájékoztatta hétfőn a házbizottság tagjait, hogy a felsőház hétfői plenáris ülésén bejelenti lemondását. A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) állandó bizottsága egy héttel ezelőtt úgy döntött, hogy az alakulat kilép a kormányból. Később az ALDE választási szövetséget kötött a Pro Románia párttal Mircea Diaconu államfőjelöltségének támogatása érdekében.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Viorica Dăncilă szombaton Mamaián úgy nyilatkozott, ha Călin Popescu-Tăriceanu lemond a házelnökségről, a felsőház egyik szociáldemokrata alelnöke veheti át ideiglenesen a helyét. A kormányfő cáfolta azt az értesülést, miszerint tárgyalt volna az ALDE szenátusi frakcióvezetőjével, Daniel Zamfirral, hogy lépjen be a PSD-be és vegye át a felsőház vezetését. 

A szenátusi házelnökválasztás lesz az első erőpróba a PSD számára azt követően, hogy az kisebbik kormánypárt elhagyta a koalíciót. A parlamenti ellenzék pártjai korábban a Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) tartozó Alina Gorghiu házelnökjelölt támogatásáról folytattak egyeztetéseket. A 136 tagú szenátusban a PSD a szavazatoknak épp a felével rendelkezik, és azzal, hogy az ellenzéke sorából jelölt házelnököt jó esélye van arra, hogy akaratát érvényesítse. A szavazásra várhatóan a hét közepén kerül sor.

FRISSÍTÉS: Az új felsőházi elnök megválasztásáig a szociáldemokrata párti Şerban Valeca látja el a házelnöki feladatokat - döntött hétfőn a szenátus házbizottsága. Szintén hétfőn szavazta meg a szenátus a házelnöki szék megüresedését, miután Călin Popescu-Tăriceanu lemondott tisztségéről. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X