ALDE: a párttagságával játszik Meleșcanu


-A A+

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) országos vezetőségi ülésén arról hozott döntést kedd este, hogy a kizárják a pártól mindazokat, akik az ALDE vezetőségének jóváhagyása nélkül fogadnak el a kormányzó szociáldemokraták (PSD) részéről felajánlott parlamenti vagy kormányzati tisztségeket.

A liberális-demokraták a múlt héten jelentették be kilépésüket a kormánykoalícióból, Călin Popescu Tăriceanu pártvezér pedig tegnapelőtt a szenátus házelnöki tisztségéről is lemondott. A PSD a korábbi ALDE-s külügyminisztert, Teodor Meleșcanut javasolta a felsőház megüresedett vezetői posztjára – vélhetően szavazatvásárlási céllal, biztosítandó a többséget a szenátusban.

Tăriceanu szerint a PSD elvtelen támadást intézett az ALDE ellen, amely „nincs abban a helyzetben, hogy a másik orcáját is odafordítsa”, vagyis nem nézheti tétlenül, hogy soraiból megkörnyékeznek bizonyos személyeket, ezért az elnökség úgy döntött, hogy párttagságukkal játszanak azok, akik elfogadnak bármilyen funkciót a kormánypárttól.

Az ALDE elnöke felhívta a figyelmet, hogy a házszabály szerint egy párt részéről csak egy jelölt lehet a szenátusi elnöki tisztségre, ők pedig Ion Popa szenátort javasolják, tehát Meleșcanu csak akkor lehet jelölt, ha kilép a pártból – vagy kizárják.








EZT OLVASTA MÁR?

X