Kormányválság: hétfőn ülésezik a PSD végrehajtó bizottsága


-A A+

Összeül hétfőn a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága (CExN), hogy a kormány helyzetéről, a további lépésekről egyeztessen – közölték párthoz közeli források, amelyről az Agerpres írt.

A PSD vezetőtestületének ülését hétfőn 18 órától tartják, és összehívását elsősorban az indokolja, hogy Klaus Johannis államfő elutasította a kormányból kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) lemondott minisztereinek helyére javasolt ideiglenes tárcavezetők kinevezését, így a kabinet tevékenysége megbénult.

Ugyanazon források szerint szó lesz az ülésen a szenátusi elnöki tisztségről is, amelyre a PSD Teodor Meleşcanu ALDE-szenátort támogatja. 

A kormánypárt ügyvezető elnöke, Eugen Teodorovici pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta, a kabinet nem ülésezhet és nem bocsáthat ki sürgősségi rendeleteket, mivel nem teljes a kormánycsapat. „Ha - Isten őrizz - ma történik valami katasztrófa, és meg kell oldani egy konkrét helyzetet sürgősségi kormányrendelettel, azt a rendeletet most nem lehet kibocsátani. Mi több, még egy kormányhatározatot se lehet kiadni, mert a kormány működésképtelen. Sajnos ez felelőtlenségre vall azok részéről, akik fenntartják a kormány működésképtelenségét” - mondta. 

Később a nap folyamán Klaus Johannis államfő bejelentette, hogy elutasítja az ügyvivő miniszterek kinevezésére vonatkozó javaslatokat. Az elnök azt mondta, a Szociáldemokrata Párt válságba sodorta az országot, és ennek egyre súlyosabb következményei vannak. „A kormánykoalícióban kialakult konfliktusoknak, a PSD kétségbeesett erőfeszítéseinek a hatalmon maradás érdekében, a belső csatározásoknak és a tisztségekért folyó alkudozásoknak semmi közük a románok valós célkitűzéseihez. Semmilyen formában nem járulok hozzá egy ilyen alantas politikai játszmához, következésképpen kategorikusan visszautasítom az ügyvivő miniszterekre vonatkozó javaslatokat” - nyilatkozta az államfő. 

(Címlapfotó forrása: mae.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X